Segíts havi 3.000 Ft-tal, hogy folytathassuk!

Köszönjük, hogy mellettünk állsz és támogatod közös céljainkat!

Ez önkéntes, havi támogatás a BpiAutósok.hu sajtótermék részére. Nem jár érte konkrét ellenszolgáltatás, csupán a működésünket támogatod vele. Magasabb, egyszeri összeggel itt tudsz minket támogatni.


Úgysem találod ki, mit tett a mentősofőr aki előtt lefulladt egy tanulóvezető

Nem ritka, hogy komoly fejtörést okoznak az autósok a mentőknek egy-egy közlekedési helyzetben. Eszméletlen férfihez riasztották Budapest egyik mentőtiszti kocsiját a minap.

A szirénázó autó előtt ezúttal egy véletlen lefulladt, friss jogosítványos tanuló vezető zárta el az utat. Bajtársaink megálltak, hisz kikerülni lehetetlen volt a kereszteződés közepén álló, T betűs járművet. A tanuló többszöri próbálkozásra sem tudott elindulni, amikor a mentő vezetője különös módon oldotta meg a helyzetet. Kezébe vette a mikrofont és azon keresztül segített.

– Tedd egyesbe és lassan engedd fel a kuplungot! Kis gázt! – instruálta a tanulót bajtársunk! A „gyorstalpaló” kurzus jól sikerült, az autó immáron elsőre elindult. Félre állt, a mentő pedig tovább haladt, szinte nem is látta ahogy a hálás tanuló, két kezét összetéve köszönte meg a segítséget.

A helyszín melletti buszmegállóban hangos taps jutalmazta a türelmes mentőst, aki jó helyzetfelismerésével értékes másodperceket nyert.

 

Forrás: https://www.facebook.com/orszagosmentok/posts/1624977860846593
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen finanszírozó szervezet. Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!