Úgy tűnik ez az autósüldözések hete. Több kerületen át menekült a vezetéstől eltiltott férfi

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2022. január 25-én 8 óra 30 perc körül akartak megállítani egy autóst a Fehér úton. Az autó vezetője figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzést és továbbhajtott. A rendőrök követték a járművet, amely 8 óra 45 perc körül a XVIII. kerületi Ráday Gedeon és Fedezék utca kereszteződésében állt meg, a vezetője pedig gyalogosan próbált elmenekülni – írta meg a police.hu

A 39 éves Sz. Aladárt a közeli vasúti töltésnél elfogták, majd előállították a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányságra.

A férfi által vezetett kocsi ellenőrzésekor kiderült, hogy azt körözik, és egy másik autó rendszámát szerelték fel rá.

Hirdetés

A nyomozók Sz. Aladárt egyedi azonosító jellel visszaélés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vették.

Ez a hét úgy tűnik, hogy az autósüldözések hete volt. A fenti eset kedden történt, csütörtökön ékszerrablókat üldöztek a debreceni rendőrök , nemrég pedig beszámoltunk arról, hogy a 17. kerületben csütörtökön éjjel szintén menekülni próbált egy sofőr a rendőrök elől.

Szerencsére végül az összes sofőr a rendőrök markában landolt.

 


KAPCSOLÓDÓ: (videó)

VIDEÓ: Komoly autósüldözés volt éjjel Rákosmentén – Úgy tudni egy gyalogost is előtöttek


Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!


  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban