Úgy néz ki mégsem osztják fel a B kategóriás jogsikat B és B+ kategóriákra

Mint arról mi is beszámoltunk, az Európai Parlament elé kerülő szakbizottsági jelentéstervezet a B kategóriás jogosítvány felosztását javasolta B és B+ kategóriákra.

Ez számos korlátozást és jelentős anyagi terhet is jelentett volna a B kategóriás jogosítvány birtokosainak.

Többek között nagyobb vagy nehezebb autóhoz B pluszt kellett volna szerezni, és újra is kellett volna vizsgázni, ami komoly anyagi terhet jelentett volna autósok millióinak. Ráadásul a villanyautósok nagy része nagyon rosszul járt volna, ahogy fuvarozók és futárok is.

Az EP Közlekedési és Idegenforgalmi Szakbizottságának (TRAN) elnöke, Karima Delli tervezetében előirányozta a B kategória felosztását és egy új B+ kategória bevezetését: a javaslat szerint a jövőben az 1,8 tonna össztömeg feletti járműveket csak kétéves B kategóriás jogosítvány birtokában, 21 éves kor felett, és egy újabb jogosítvány megszerzése után lehetett volna vezetni.

A Magyar Autóklub levélben fordult a szakbizottság magyar EP-képviselőihez és az FIA-val együtt kérte a B+ kategória bevezetésére vonatkozó javaslat elutasítását, mert az komoly anyagi és gyakorlati terhet róna a lakosságra, az autóval dolgozókra és akadályozná a környezetvédelmi célkitűzéseket.

Hirdetés

Az eu tanácsa által elfogadott javaslatba végül nem került be a b+ kategória bevezetése. A Tanács megtartotta a Bizottság javaslatának általános irányvonalát, de számos változtatást is tett.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen