Uber lesz a neve, de hazánkban nem azért fogod szeretni, amiért régen

Hiába tér vissza Budapestre az Uber, nem jellemzik majd azok az előnyök, amelyek a szolgáltatást igazán népszerűvé tették:

nem lesz például olcsóbb a tarifa, és a vállalkozó kedvű autósok sem vihetnek el hazafelé néhány utast, hogy kiegészítsék a fizetésüket.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd az Uberre, mint a többi taxisra, azaz még az autónak is sárgának kell lennie. A visszatérés háttérben feltehetően az áll, hogy a nemzetközileg ismert Bolt túl sok turistát vitt el, ezért ráindítottak egy szintén bejáratott márkanévvel rendelkező szolgáltatást. – jegyzi meg az RTL Híradó riportja.

Hirdetés

„Sem az Uber Taxi, sem az Uber Taxihoz tartozó személytaxi-szolgáltató nem kap felmentést a vonatkozó jogszabályok betartása alól” – közölte az rtl.hu megkeresésére a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Ez azt jelenti, hogy hiába tér vissza az Uber ismét a fővárosba, nem jellemzik majd azok előnyök, amely miatt igazán népszerűvé vált.

Korábban például a hivatalos taxitársaságok által használt tarifa kétharmadáért vitték az utasokat, ráadásul az applikáció letöltésével bárki lehetett Uber-sofőr. 

Vagyis ha valaki azzal akarta kiegészíteni a fizetését, hogy a munkából hazafelé elvitt néhány utast, akkor ezt korábban megtehette.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón