Túlsúlyos volt a kamion, ezért 260 kg olajat engedett a sofőr a csatornába

Vádemelés a 38 éves ukrán sofőr ellen, aki olajat folyatott ki a járművéből

A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádirata szerint a 38 éves ukrán kamionsofőr 2021 márciusában tartálykocsiban szállított bázisolajat Magyarországról Németország felé. Az autópálya magyarországi szakaszán a mérőállomáson többszöri mérés után is tengely túlsúlyt állapítottak meg a járműszerelvénynél.

A vádlott azért, hogy csökkentse a túlsúlyt, a tartálykocsiból összesen 260 kg bázisolajat engedett le a csapadékvíz elvezetésére szolgáló csatornába. Ezzel a terhelt veszélyes hulladékot nem a kijelölt helyen helyezett el.

Tettét észrevették, és a veszélyes hulladéknak minősülő bázisolaj kiszivattyúzásáról a katasztrófavédelmi hatóság gondoskodott.

A sofőr ellen az ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértése bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Hirdetés

A nyomozás során a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

Forrás: ugyeszseg.hu

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!


  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt