Túl sok öreg autó jön be, ezért szabnák át a gépjárműadót

Évek óta szorgalmazza a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), hogy adminisztratív eszközökkel próbálják visszafogni a használtautó-behozatalt Magyarországra. Most igazán aktuálissá vált a téma.

A dízelbotrány és német szövetségi közigazgatási bíróság – az öreg dízelek nagyvárosokból való kitiltásának lehetőségét biztosító – döntése nyomán nagymértékű árcsökkenés indulhat meg az európai használtautó-piacon.

Mivel Magyarországra tavaly is több mint 150 ezer átlagosan 12 éves kocsi érkezett Nyugat-Európából, borítékolható, hogy az árcsökkenés további lendületet ad majd az importnak- írja a napi.hu

A hazai újautópiac növekedése ellenére még mindig nem sikerült megállítani az autópark öregedést és az meghaladta a 14 évet.

A helyzet még rosszabb lehet, ha például Németországban az öreg dízelek tulajdonosai gyorsan meg szeretnének szabadulni autóiktól. Az MGE szerint használt import a jelenleg forgalmazott új gépjárművekhez képest szálló porban ötvenszeres, nitrogénoxidban háromszoros károsanyag kibocsátást produkál.

A szakmai szervezet úgy véli, hogy legfőbb ideje határozott szabályozási lépéseket tenni annak érdekében, hogy az emberek a kisebb kibocsátású asutókat részesítsék előnyben, a behozatalnál. Félő, hogy a dízeldömping felkészületlenül éri majd Magyarországot.

Az MGE szerint a gépjárműadót úgy kéne átalakítani, hogy a kisebb kibocsátású járműveket részesítse előnyben, ne pedig fordítva.

Ma egy 150 lóerős autó után, ha azt 2002-ben gyártották, 15 540 forintot kell fizetni. Ha az autó 2008-as, akkor az adó már 25 530 forint, ha pedig 2016-os évjáratú, akkor 38 295 forintot kell utána fizetni.

Az MGE úgy gondolja, hogy a magyaroknak pontosan ugyanolyan egészségügyi és környezetvédelmi érdekei és jogai vannak, mint bármely más ország polgárának.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/nagy_lehet_a_baj_korlatoznak_a_hasznaltauto-behozatalt.659102.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett