Tükörsimára kopott gumikkal próbált meglógni a rendőrök elől és balesetet is okozott a vezetéstől eltiltott férfi

Rövid, de velős pályafutása alatt öt kihágást halmozott fel a somogyszentpáli sofőr.

Az ügy adatai alapján egy 33 éves férfi 2022. január 23-án délután Somogyszentpál belterületén közlekedett személyautójával. A volán mögött a sofőrt a településen járőröző körzeti megbízottak felismerték, ugyanis a múlt hónapban engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt intézkedtek vele szemben. Az eljárás során a bíróság akkor el is tiltotta a somogyszentpáli férfit az autóvezetéstől, ezért a rendőrök ellenőrzés alá akarták vonni.

A személygépkocsi vezetője a jelzésre megállt, de amint a járőrautó ajtaja kinyílt, ő nagy gázzal elindult, behajtott egy zsákutcába, ahol – vélhetően a tükörsimára kopott gumiabroncsai miatt – elvesztette uralmát a járműve felett, és nekiütközött egy árupakolás közben várakozó járműszerelvénynek.

A balesetben az álló járműben várakozó egyik utas könnyebben megsérült, valamint mindkét kocsiban anyagi kár keletkezett.

Az egyenruhások a sofőrt elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Továbbá közigazgatási eljárást indítottak a nem megfelelő műszaki állapot, és a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt, valamint szabálysértési eljárást kezdeményeztek a kötelező felelősségbiztosítás hiánya és a forgalomból kivont jármű használata okán.

Fotó: police.hu
Hirdetés
Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Forrás: police.hu

 

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön