Tragédia az M1-esen: Halálra gázolták egy fiatal focistát

Hétfőn az M1-es autópályán életét vesztette a 22 éves Kocsis Olivér, a Szany SE focicsapatának egyik legkedveltebb játékosa. A tragédiáról az RTL Híradó számolt be, a részleteket még vizsgálják.

A fiatal egyetemista Mosonmagyaróvárra indult barátnőjéhez, amikor járműve egy terelőelemnek ütközött. Olivér kiszállt, hogy megnézze az autót ért sérüléseket, ám nem tudott visszatérni – egy érkező, szlovák rendszámú autó elgázolta. A helyszínen életét vesztette.

A tragédia pontos körülményeit még vizsgálják.

A közútkezelő egyik munkatársa észlelte a lezárt területen sétáló fiatalembert, értesítette a hatóságokat, majd megpróbált segítséget nyújtani – de elkésett.

A baleset helyszínén mécsesek és virágok sorakoznak, a focipályán szívszorító csend uralkodik. Kedd este Olivér barátai, csapattársai és a falu lakói gyertyás megemlékezést tartottak a sportoló tiszteletére.

„Kedd reggel kaptam a telefont a barátomtól, hogy mi történt. Próbáltam összeszedni magam, kerestem a szavakat, de erre nincsenek szavak” – mondta megtörten egyik barátja. A klub elnöke, Funtek János szerint Olivér nemcsak kiváló sportoló, de a csapat igazi lelke volt: „Intelligens, megbízható, közösségi ember volt. Mindig lehetett rá számítani. Nagy veszteség számunkra, nehezen tudjuk majd pótolni.”

  • Cikázott, majd rommá törte a Lexust az M7-esen

    Cikázott, majd rommá törte a Lexust az M7-esen

    Olvasónk – aki sajnos részese lett a balesetnek – kamerája rögzítette azt a balesetet, amely az M7-es autópályán történt Budapest irányába, Érd magasságában 2025.07.05-én. A videón az látható, hogy a kamerás autó a belső sávban halad, amikor a középső sávból hirtelen egy Lexus sodródik át és nekihajt a jármű jobb elejének.

A tragédia kapcsán szakértők újra felhívták a figyelmet: autópályás baleset esetén a leállósávba kell húzódni, a járművet lehetőleg nem szabad elhagyni. Ha mégis szükséges kiszállni, a láthatósági mellény használata kötelező.

A Szany SE közösségi oldalán is megemlékezett a tragikus körülmények között elhunyt focistáról, akinek emlékét a klub örökké őrizni fogja.

MEGOSZTÁS

Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn


Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn