Továbbra is ezzel küzd leginkább a rendőrség

„Azért csináljuk, hogy ne kelljen a legfájdalmasabb hírt közölnünk senki szerettével, családtagjával!” – közölte a rendőrség.

„Érden és Cegléden tartottuk 2024 májusában soron következő akciónkat – célunk továbbra is a balesetek megelőzése, a járművezetők szabálykövetésre szorítása. A figyelmeztető szavak helyett egy ideje már a tettek mezejére léptünk, az elmúlt hónapokban több helyszínen tartottunk hasonló jellegű és célú ellenőrzést. Az eredmények azóta sem lettek megnyugtatóbban – és a videó képsorai láttán is felmerülhet: a gyalogosok időnként szinte az életükért kénytelenek küzdeni. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is zéró toleranciát képvisel ebben a témában.

A legutóbbi, két településen tartott akciónk ideje alatt elsősorban a gyalogosoknak kötelezően járó elsőbbségadásra, valamint a STOP tábla utasításának betartására koncentráltunk, de a leállított járműveknél más sem kerülte el a figyelmünket. A gyalogosok, illetve a védett útvonalon haladók elsőbbségével nem törődőkön kívül akadtak biztonsági övet nem használók, körözés hatálya alatt állók, mobiltelefonnal a kézben vezetők, és lejárt műszakijú járgány is. Érden közel 420 ezer forint bírságot osztottunk ki és több szabálysértési feljelentést tettünk, Cegléden sem volt sokkal kedvezőbb a kép: 31, összesen közel 400 ezer forintra bírságolt sofőr ignorálta a tiltó táblát és suhant át megállás nélkül a figyelt kereszteződésben.”

– tette hozzá a police.hu

Hirdetés

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a jövőben is tervez és szervez hasonló, a baleset-megelőzést szem előtt tartó közlekedési akciókat. Továbbra sem a bírság, a sarcolás lebeg a szemünk előtt, nem ezért csináljuk, hanem azért, hogy senkivel ne kelljen a legfájdalmasabb hírt közölnünk szerettéről!

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak

    Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak


  • „Idős a volánnál” matrica kerülhet az autókra

    „Idős a volánnál” matrica kerülhet az autókra


  • Rosszul lett vezetés közben, több járművet letarolt a budakalászi körforgalmat elhagyva

    Rosszul lett vezetés közben, több járművet letarolt a budakalászi körforgalmat elhagyva


  • Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt

    Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt


  • Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek

    Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek


  • Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél

    Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél


  • Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be

    Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be


  • Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…

    Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…


  • „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok

    „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok


  • Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn

    Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn


  • Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot

    Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot


  • Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést

    Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést


  • Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig

    Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig


  • A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap

    A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap


  • Nem kerül börtönbe a hibázó buszsofőr

    Nem kerül börtönbe a hibázó buszsofőr