Tömegkarambol bénította meg az M3-ast – hét autó ütközött

Legalább hét autó ütközött össze az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon, a 12-es kilométernél, a Szilas pihenő közelében. A baleset jelentős fennakadást okozott, a torlódás közel hat kilométeres volt.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint öt járművet a fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítottak, két kocsi pedig a baleset után saját erőből elhagyta a helyszínt. A hét érintett járműben összesen tíz ember utazott, hozzájuk mentőegységek érkeztek.

  • Több száz méteren át csúszott az árokban, majd a tetejére borult

    Szerencsés kimenetelű, de ijesztő baleset történt a 84-es főúton Kissomlyó térségében, a 44-es kilométernél. Egy olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy az előtte haladó jármű egyik pillanatról a másikra áttér a szemközti sávba, ahol érintőlegesen nekiütközött egy másik autónak, majd az út menti árokba hajtott.

Az Útinform közlése alapján a dugó nemcsak az M3-ast érintette: az M0-s autóút forgalmára is kihatott, mivel az M3-as lehajtójánál feltorlódtak a járművek.

MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn