Huszonévesek toporognak a melengető őszi napsütésben, hogy végre bebizonyítsák, tényleg olyan királyok a volánnál, ahogyan gondolják magukról. A Ford Driving Skills for Life csapata először járt Magyarországon, holott az autógyár az Egyesült Államokban már 2003-ban elindította ezt a programot. Kézenfekvő, hogy miért: a világ többi fejlett országához hasonlóan Amerikában is autóbalesetek okozzák a legtöbb halálesetet a 18 és 24 év közötti fiatalok körében.

A szorongással teli, első néhány ezer kilométer után minden srác (viszont a csajok közül nem mindenki) rákap a száguldás ízére, és feszegetni kezdi a járművek fizikai határait. A Driving Skills ingyenes vezetéstechnikai tréning, amelyet néhány tucat fiatal végezhet el a roadshow állomásain. Külföldi tapasztalatok szerint a halálos balesetek száma akár egyharmaddal is csökkenhet ott, ahol kötelezővé teszik annak megtanulását, hogyan lehet veszélyes helyzetekben, például csúszós utakon megállítani az autót.

Nem árt minden adandó alkalommal átismételni: ha a sofőr betartja a szabályokat, és városban legfeljebb 50 kilométeres óránkénti sebességgel halad, akkor is minden másodpercben 14 métert tesz meg. Bármilyen veszély észlelése legalább egy másodperc, a döntéshozatal pedig további fél másodperc. Vagyis a vezető még a fékre sem tette a lábát, máris 21 méterrel közelebb került a bajhoz. A láb 0,3 másodperc alatt jut el a fékpedálhoz, és további 0,2 másodperc, mire a fék működésbe lép, ami újabb méterek elvesztését jelenti. A fékút csak ezek után kezdődik. Magyarországon azonban a jogosítvány megszerzéséhez nem kell tudni, miként kell viselkedni, ha vészfékezésre van szükség.

Fotó: Fazekas István

Európa számos országában viszont a vezetéstechnikáját is el kell mélyítenie annak, aki a vizsgát követő próbaidő után végleges engedélyt szeretne kapni. Ausztriában például két éven át csak úgy lehet használni a próbajogosítványt, ha az autóban olyan valaki is ül, akinek már van vezetői engedélye. A papírt csak akkor véglegesítik, ha az ifjú sofőr a két év alatt nem követ el komolyabb közlekedési szabálysértést, és vezetéstechnikai tréningen is részt vesz. Miután az osztrákok bevezették ezt a kétfázisú jogosítványt, a fiatalok körében 36 százalékkal csökkent a balesetek száma.

Több fázisban lehet megszerezni a jogosítványt Németországban, Svájcban és Szlovéniában is. Norvégiában a kötelező tananyag részeként kell vezetni csúszós úton, Svédországban pedig az ecodriving, vagyis a takarékos autózás begyakorlása is a jogsi feltétele. És Magyarországon? A rendőrség az elmúlt években megsokszorozta a sebesség-ellenőrző kamerák számát, ám alig lett kevesebb a baleset az utakon. 2016-ban az év első felében 7507 baleset volt, az idei első hat hónapban 7225, a halálesetek száma pedig 251-ről 245-re mérséklődött.

„Mennyit ér neked a gyermeked?” – teszi fel a kérdést az ágazati érdekvédelmi szervezet, az Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István. A jogsiért mindenképpen ki kell adni 140–180 ezer forintot, ehhez képest az alapfokú vezetéstechnikai tréning legfeljebb 40–50 ezer forint. Az emberéletek is drágák, és a közlekedési balesetek okozta kár pénzben is mérhető: nemzetgazdasági szinten évente 600–700 milliárd forint. Ennek ellenére elenyésző azoknak az aránya, akik saját elhatározásukból, külső kényszer nélkül áldoznak a pénzükből arra, hogy ónos esőben vagy havazásban se veszítsék el az uralmukat a járgány fölött. Egyelőre leginkább azok a vállalatok, például közműcégek, szolgáltatók iskolázzák be a munkatársaikat, amelyeknek nagyobb flottájuk van. Őket a piszkos anyagiak vezérlik: ők jobban megérzik a karosszériajavítások számláit. Alkalmazottaikat akár több száz kilométerről is elküldik a tanfolyamra.

Merthogy kevés a tanpálya. Mindössze négy helyen működik stabil infrastruktúra, egytől egyig Budapesten, illetve a közelében. Az egyik az Autóklub újpesti központjában, a másik a Forma–1-es futamok helyszínénél, Mogyoródon, a harmadik Zsámbékon, a negyedik pedig Tökölön. Ehhez képest Ausztriában például 16 tanpálya üzemel. Kétségtelen, hogy idehaza ez a négy viszonylag jól megfér egymás mellett. Az Autóklub árban verhetetlen, de a lakótelepek közé beékelődött futókör túl nagy mutatványokra nem ad lehetőséget. Három és fél órás képzést már 20 ezer forintért lehet kapni, kuponos akcióval pedig már 15 ezer forintért is el lehet csípni egy-egy kurzust. A csúszós helyzetekre már ennyiért is fel lehet készülni: van műgyantás pálya, és annak a fellocsolásával, valamint a szökőkútszerűen fellövellő vízoszlopok variálásával pont úgy érezheti magát az ember, mintha jégen próbálná kikerülni az előtte szerencsétlenkedő sorstársát, csak itt a rugalmatlan fémek találkozása helyett egy frissítő záporral meg lehet úszni az ütközést.

A mogyoródi vezetéstechnikai pálya. Olcsóbb mint a karosszériajavításFotó: ORFK / Szabó Sándor

Mogyoródon is van 21 ezer forintos kurzus, de ezért csak annyi jár, hogy két órán át lehet tesztelgetni az autó blokkolásgátlója (ABS) és a menetstabilizáló (ESP) működését. A négyórás alaptréning már 36 ezer forint, ám a 21 évesnél fiatalabbak 40 százalékos kedvezményt kapnak. Miután az üzemeltető cég tulajdonosa az állami Hungaroring Sport Zrt., ez a „nagyvonalúság” inkább a minimumnak tekinthető. A pálya a Groupama nevét viseli, ezért némi engedményt a biztosító ügyfelei is kapnak a tarifából. A lejt- és hegymeneti pálya kipróbálásával, illetve egész napos tréning esetén már könnyen 70–100 ezer forintra ugrik a tarifa. A Hungaroring tesztelésével együtt pedig már csaknem 140 ezer forintot kóstál az egynapos vezetési élmény.

Tökölön a félnapos (négyórás) tréning 25 ezer, az egész napos bő 41 ezer forint, amikor pedig az előírt feladatok sebessége meghaladja az óránkénti 100 kilométert, a kurzus ára 56 ezer forint fölé emelkedik. Kedvezmények itt is vannak, pedig nem is állami a fenntartó: például 25 év alatt, sokgyermekeseknek, tanároknak a tarifa 10 százalékát engedik el. Azoknak pedig, akik az előző két évben személyi sérülést okoztak, 15 százalék az engedmény.

Nagy sebességű vezetéstechnikai tréninget a Speedworld Hungary szakemberei is tartanak a kiskunlacházai repülőtéren, ott 110–150 kilométeres száguldással teszik próbára a fékeket. A zsámbéki DrivingCamp pedig az egyik legborsosabb árú lehetőség, bár nem titkolják, hogy prémium kategóriában gondolkoznak, ennek megfelelő szolgáltatásokkal, például saját étteremmel. Magántőkéből (osztrák befektető pénzéből) a legváltozatosabb terepet építették ki. A kétórás alaptréning 22 ezer forinttól indul. Külön képzést szántak a kezdő vezetőknek 40 ezer forintért. Két óra alatt még a mazsolákat is igyekeznek felkészíteni a télre 30 ezer forintért, az autózás szerelmeseinek pedig 94 ezer forintért kínálják a profi tréninget.

Zsámbékon a benzinköltségeik hatékonyabb lefaragására is felkészülhetnek a takarékos és környezettudatos vezetők. Háromórányi oktatás 38 ezer forint, ami előbb-utóbb biztosan bejön, hiszen arra is van már tapasztalat, hogy mennyit lehet spórolni ezzel a speciális tudással. Németországban 20 százalékkal esett vissza az ottani állami posta autóinak fogyasztása, miután a vállalat összes sofőrjének kötelezővé tették az ecodrivingkurzust. Azt már a mogyoródi pálya szakemberei árulják el, hogy a magyarországi hatékonyság nem feltétlenül áll egyenes arányban a németekével, mert teljesen más a magyar ügyfelek mentalitása. Ha az oktató azt mondja, hogy egy adott pillanatban ezt vagy azt a pedált nyomja vagy ne nyomja, az osztrák vagy a német autós gondolkodás nélkül megteszi. A magyarok viszont a fizika törvényeiről is készek vitába szállni, és csak az győzi meg őket, ha az autóba erre a célra beszerelt mérőműszer kétséget kizáróan mutatja a megtakarítást.

Politikai döntés kérdése az egységes képzés a tanpályákon – mondja a Ford magyarországi kurzusában is közreműködő Speedworld Hungary Kft. tulajdonosa, Laczházy Sebastian. EU-s ajánlás már létezik a többfokozatú jogosítványról, most már csak a hazai törvényeken kellene változtatni. És persze néhány stadion helyett például lehetne vezetéstechnikai pályákat építeni. A szakemberek azonban úgy tapasztalják, hogy a kormány rezsicsökkentő politikájába nem fér bele az újfajta jogosítvány bevezetése, mert az kétségtelenül drágítaná a végleges vezetői engedély megszerzését. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyelőre megelégedett azzal, hogy a Jól vezess nevű program pályázatán tavaly 800, az idén pedig 1400 autóvezetőnek állta az ötórás vezetéstechnikai tréning költségeit.

Forrás: http://m.hvg.hu/cegauto/201740__csuszos_utak__elavult_jogsi__szemellenzos_kormany__fektelenul