Több száz autóval ugrik neki a Mol legújabb bizniszének

Januárban indul a Mol-Limo, vagyis a Mol fővárosi carsharing szolgáltatása.

A flotta kezdetben 300 Volkswagen Up márkájú autóból áll majd, ebből 100 elektromos (e-Up) és 200 belsőégésű (benzines) jármű lesz. (Évente száz autóval bővül a flotta terveik szerint, és 2021-ig fokozatosan teljesen elektromossá válik.).olvasható a hvg.hu oldalán

A szolgáltatás használatához szükséges applikáció már készen van, a regisztráció online történik, vagyis nem kell majd személyes ügyintézés. A fogyasztónak az autó kiválasztása után 20 perc áll rendelkezésére, hogy az ingyenes foglalás törlése nélkül odaérjen a megjelölt gépkocsihoz. A tesztüzem már folyik a fővárosban.

© AFP / Frank May

A szolgáltatásért az alábbi díjakat kell majd fizetni:

  • 66 forint lesz a percenkénti használati díj
  • lesz 15 forintos lefoglalási díj – ez a „parkolási” díj olyan lesz, mint a taxiknál a várakozási díj, akkor ketyeg, ha egy ügyet intéző ügyfél nem szeretné elengedni az autóját, hanem azt a rövidebb „beszaladások”, ügyintézések során megtartja, lefoglalja magának
  • lesz regisztrációs díj – ennek leendő mértéke még nem ismert
  • lesz tagdíj: 990 forint/hónap

A parkolás úgy van szabályozva, hogy a gépkocsik leparkolása az ügyfél feladata, de a szolgáltató költsége.

Nem autós Bubi

A Bubi és a Limo modellje egyébként teljesen más, mivel a Limo autókat a limozóna elnevezésű szolgáltatási területen belül bárhol fel lehet venni és le lehet rakni, nem kell őket gyűjtőpontra vinni, mint a Bubi esetében.

A másik különbség, hogy az autókat a Mol üzemelteti, míg a bringák üzemeltetését a BKK végzi, ott a Mol gyakorlatilag csak reklámfelületeket kap a pénzéért. Bár ez nem biztos, hogy az idők végezetéig így marad, mert a Pozsonyban hamarosan induló hasonló szolgáltatást például már más modellben képzeli el a csoporthoz tartozó Slovnaft: a Mol-leány ott üzemeltető is lesz.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171214_kocsimegosztas_MOL_carsharing

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján


  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett


  • Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön


  • Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten


  • Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen


  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban


  • A farmosi Jason Statham ablakokat szállított

    A farmosi Jason Statham ablakokat szállított


  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon


  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le