Több mint négyszázezren fizették be rossz helyre a gépjárműadójukat

A kormány ugyanis a veszélyhelyzetre hivatkozva tavaly megváltoztatta a több évtizedes gyakorlatot, az adatok alapján jókora galibát okozva ezzel.

Nagy kavarodást okozott a kormány azzal, hogy megváltoztatta a gépjárműadó-fizetés több évtizedes gyakorlatát. Méghozzá oly módon, hogy  2021. január 1-jétől már nem a helyi önkormányzatokhoz kell befizetni az összeget, hanem a NAV-hoz. Az eddigi módi szerint a helyi önkormányzatoknak befizetett gépjárműadók 60 százaléka folyt be az állami költségvetésbe – közölte az mfor.hu

A koronavírus-járvány 2020 március közepi berobbanására hivatkozva azonban a kormány – sok más mellett – ezt a szabályt is átszabta.

Előírva, hogy ezentúl a köznyelvben súlyadóként ismert tehernek nem a 60, hanem immár a 100 százaléka kerül a központi büdzsébe, hogy ezáltal is több jusson a járvány elleni védekezésre. Magyarul, az önkormányzatoknál egy fillér sem marad. Nem kevés összegtől estek el így. 87 milliárd forint működési bevételre számít a központi költségvetés jövőre a gépjárműadóból, amiből az következik, hogy a helyhatóságok összesen közel 35 milliárd forinttal lettek szegényebbek – ennyi az a bizonyos 40 százalék, amennyit 2020-ig náluk hagytak.Csupán a fizetési határidők nem változtak.

Ennek megfelelően a gépjárműadót ezután is két részletben kell leróni, az elsőt március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig.

A befizetés célpontjának megváltozása miatt mindössze annyi volt az eltérés az idei, átmenetinek tekintett évben, hogy a gépjárműtulajdonosok az első részletet ráértek április 15-éig befizetni.

Hirdetés

Az egy hónapos haladéknak az volt a hivatkozási alapja, hogy a gépjármű-tulajdonosoknak legyen elég idejük felkészülni arra, ezentúl nem az önkormányzatoknak kell befizetniük sárga csekken, vagy elutalniuk a bankszámlájukról a súlyadót, hanem az adóhatóságnak, méghozzá a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó-bevételi számlára.

Ennek ellenére szép számmal voltak olyanok, akik továbbra is az önkormányzatokhoz juttatták el a gépjárműadójukat. Megszokásból, automatikusan, vélhetően figyelmen kívül hagyva, hogy immár nem a helyhatóságoktól, hanem a NAV-tól kapták meg a fizetési értesítőt. Az adóhatóság december elejéig várt, akkor írt azoknak, akiknek 2021. november 23-án legalább 1000 forint gépjárműadó-tartozásuk volt.

Ilyen fizetési értesítést 21 285 gazdálkodó és csaknem 383 ezer magánszemély kapott a NAV-tól – közölték az mfor.hu érdeklődésére az adóhatóságnál. Ami az 5,4 milliósra tehető hazai gépjármű-tulajdonost tekintve meglehetősen magas, közel 7,5 százalékos arány.

Ráadásul a figyelmetlenek egy újabb adminisztrációs terhet is kaptak a nyakukba. Az önkormányzatokhoz jogtalanul befizetett gépjárműadók ugyanis nem kerültek át automatikusan a NAV-hoz, azt a tulajdonosnak kell(ett) visszaigényelnie, s ennek érdekében egy úgynevezett visszatérítési kérelmet benyújtania ahhoz a helyhatósághoz, ahová az idén már tévesnek számító módon juttatta el a gépjárműadót.

Forrás: mfor.hu

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba