Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén

Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.

A közlemény szerint a közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. Az időjárás jobbra fordultával visszatérnek a közutakra a kivitelezők munkagépei. A tavasszal tömegesen meginduló útfelújítások az év végéig összesen több mint ezer kilométeren tehetik kényelmesebbé és biztonságosabbá az autózást, a buszozást.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt.

A 2010 előtt felhalmozott karbantartási lemaradás ledolgozása mindmáig rengeteg feladatot jelent, a kormány több útfelújítási programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja a fokozatos előrehaladást.

A tömeges beavatkozásokkal folyamatosan javul a helyi életminőség és a közlekedés biztonsága mellett az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala is – tették hozzá.

Idézik Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki elmondta:

„2021-ben összesen több mint ezer kilométernyi útszakaszon kezdődhetnek meg a felújítási munkák. Ha a további előkészületekkel a tervezett tempóban haladunk, az idei beruházások összértéke akár meg is haladhatja a 300 milliárd forintot”.

Hirdetés

Az országos közútkezelő a téli üzemeltetési időszak végével, március 15-étől egészen őszig ütemezetten adja át a munkaterületeket a kivitelezőknek. A napokban 87 útszakaszon, összesen 235 kilométeren indulnak meg vagy folytatódnak a teljes körű felújítások.

A tavasszal megkezdődő korszerűsítések összértéke meghaladja a 37 milliárd forintot.”

A tájékoztatás szerint a márciusban induló felújítások közül a leghosszabb egybefüggő szakaszon a Nyírtura-Nyíradony összekötő út újul meg mintegy 9,5 kilométeren. Közel 2,5 milliárd forintos árával a legnagyobb értékű beruházás a Nyúl-Ménfőcsanak mellékút komplex fejlesztése, amely teljes csapadékvíz rendezést is tartalmaz. A domboldalról rendszeresen lezúduló vizeket egy zárt csatornán keresztül vezetik be egy élő vízfolyásba.

Az 1-es főút budaörsi szakaszán hét buszöblöt újítanak fel, a megállók a jelenlegi térköves helyett jóval nagyobb teherbírású bazaltburkolatot kapnak.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte: „a tavalyhoz képest közel megkétszereződő mennyiségű teljes körű felújítás számos térség úthálózatán érezhető javulást hoz. A legtöbb beavatkozási igény a mellékúthálózaton jelentkezik, ennek megfelelően a projektek döntő része idén is alsóbbrendű szakaszok állapotát rendezi tartósan.

Hirdetés

Nem feledkezünk meg a többi utunkról sem, hiszen 2021-ben összesen 143 ezer tonna aszfaltot használhatunk fel a lokális és nagyfelületű javításokhoz – mondta.

A fejlesztések és karbantartások nagyságrendje miatt nyomatékosan arra kérjük a közlekedőket, hogy a munkaterületek közelében fokozott óvatossággal vezessenek, vigyázzanak munkatársainkra és a kivitelezők szakembereire”.

Forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett