Több kerületen át menekült autójával egy körözött bűnöző az őt üldöző rendőrök elől

Sikkasztás miatt volt elfogatóparancs az ellen a 44 éves sofőr ellen aki – mikor a rendőrök igazoltatni akarták – a gázba taposott és elmenekült.

Az autós üldözés csütörtök kora este történt. A sofőr több kerületen át menekült a rendőrök elől egy kék Volkswagennel, míg végül az Albertirsai útnál több rendőrautó sikeresen közrefogta, így a bűnöző megállásra kényszerült. Az akció végéről olvasónk K. Gábor küldött fotót.

Az autót vezető férfiról nemcsak az derült ki, hogy körözés alatt áll, hanem az is, hogy már korábban bevonták a jogosítványát ittas vezetés miatt.

-tudta meg az index.hu a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól.

Hirdetés

Most alkoholt ugyan nem találtak a szervezetében, viszont a ruházatának átvizsgálásakor kábítószergyanús növényi törmelék került elő, amit a rendőrök lefoglaltak. Így most nemcsak a korábban elkövetett bűncselekményekkel kell elszámolnia, hanem kábítószer birtoklása és eltiltás hatálya alatti autóvezetés miatt is felelősségre vonják.

Fotó: olvasónk K. Gábor / Forrás: index.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban