Több helyen még az áramot is kikapcsolják, hogy célhoz érhessen pár óriási tartály

Nagyméretű tartályokat szállítanak Budapestről Gyöngyöshalászra több novemberi éjszakán, a kijelölt útvonalon időszakonként az elektromos és a távközlési szolgáltatás is szünetel majd.

Az első szállítmány hétfő este tízkor indult útnak, és szerdán ér célba, a második csütörtöktől szombatig utazik majd. Mindkét alkalommal három tartályt visznek a fővárosi Cserhalom utcából Gyöngyöshalászra, az út mintegy száz kilométer hosszú – közölte a Bau-Trans Kft.

A szerelvények hosszúsága 42, szélessége 4,8, magassága 5,6 méter, a legnehezebbik súlya 183 tonna. A szállítmány csak este tíz és reggel hat óra között haladhat, az autók a közbeeső napokon egy bagi parkolóban állnak.

Az útvonalat, amit a rendőrség biztosít, több hónapos tervezés és előkészítés eredményeként alakították ki.

Mivel az M3-as autópályára nem lehet felhajtani a konvojjal, kisebb utakat kellett választani. Több szakaszt statikai vizsgálatok után jelöltek ki, egy hidat alá is támasztottak.

Sok helyen táblákat és egyéb műtárgyakat kellett elbontatni, út menti fákat gallyaztatni, elektromos és távközlési vezetékeket bontatni és megemeltetni, hogy a szerelvények akadálymentesen átjussanak az adott szakaszon.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20171114_tartalyok_szallitas_gyongyoshalasz_konvoj
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén