Több helyen is szegeket és csavarokat szórt ki egy férfi. Elkapták!

Több helyen is szegeket és csavarokat szórt ki egy férfi Jánossomorján a Kiserdő utcában. Egy szemtanú bejelentése alapján az elkövetőt beazonosították és gyanúsítottként kihallgatta a rendőrség. – írja a 112press.hu

A mosonmagyaróvári rendőrök a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy 66 éves osztrák férfival szemben.

Fotó: 112press.hu

2019. december 11-én a délutáni órákban egy szemtanú értesítette a rendőrséget, hogy  Jánossomorján egy autóból, a járművet vezető férfi kiszórt valamit az útra.

A bejelentő elmondta, hogy a Kiserdő utcán közlekedett gépkocsijával, amikor az Árpád utcai kereszteződésnél, jobbról befordult elé egy szürke terepjáró, amiből a sofőr az ablakon több alkalommal is kiszórt valamit a földre.

Hirdetés
Fotó: 112press.hu

A szemtanú látta, hogy a kidobott tárgyak szegek, illetve csavarok lehetnek, ezért megállt, és értesítette a hatóságot.

A járőrök – a bejelentő által elmondottak alapján – beazonosították, majd elfogták, és a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 66 éves osztrák férfit, akit a nyomozók a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Borítókép és forrás: 112press.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS