Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

Szerda este egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze leszállás előtt a Potomac folyó felett, aminek következtében mindkét jármű a vízbe zuhant. A hatóságok nagy erőkkel kutatnak túlélők után, de a tragédiának már legalább tizenkilenc halálos áldozata van. Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy figyelemmel kíséri a fejleményeket.

A légitársaság tájékoztatása szerint az utasszállító fedélzetén 60 utas és 4 fős személyzet tartózkodott, míg a katonai helikopteren három ember utazott. Az ütközés helyi idő szerint nem sokkal este 9 óra előtt történt Washington térségében, a Potomac folyó felett. Az első jelentések szerint a baleset után négy túlélőt sikerült kimenteni a vízből, de a CBS News értesülései alapján legalább tizenkilencen életüket vesztették.

A mentési munkálatokban a szövetségi és állami hatóságok, valamint a parti őrség is részt vesz, amely minden elérhető erőforrást bevetett. A rendőrség, a mentők és a tűzoltóság is a helyszínen dolgozik, Maryland állam kormányzója pedig közölte, hogy az állam rendőrségi búváregységét is a mentésre vezényelték.

Az American Airlines közleménye szerint az utasszállító Wichita felől tartott Washingtonba, és éppen leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan Repülőtéren, amikor összeütközött egy Blackhawk típusú katonai helikopterrel, amely gyakorlórepülést végzett.

Hirdetés

A Ronald Reagan Repülőtér az amerikai főváros egyik legforgalmasabb belföldi repülőtere, a Potomac folyó partján, Arlington területén található. A folyó felett nemcsak kereskedelmi repülőgépek közlekednek, hanem alacsony magasságban katonai légi járművek is gyakran repülnek egy közeli bázisra tartva vagy onnan felszállva.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte