Tilosban parkolt. A rendőrök miatt felhívta a 112-t

Hiába próbáltak igazoltatni egy 33 éves aradi nőt a rendőrök, ő nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal. – szúrta ki az Index.

A tilosban parkoló sofőr végül a segélyhívón keresztül kért segítséget a rendőri intézkedés miatt.

Gyalogátkelőhelyen parkolt le egy nő autójával, amire a hatóságok felszólították, hogy álljon arrébb. A nő ezt nem volt hajlandó megtenni, sőt, az iratait sem akarta megmutatni a rendőröknek.

a nő végül tárcsázta a 112-es segélyhívószámot, ahol bepanaszolta a rendőröket.

– írta meg a Maszol. A portál szerint a hívást követően több rendőr is a helyszínre sietett, akik megbírságolták a nőt.

Hirdetés

A 33 éves aradi nőt azért bírságolták meg, mert nem tett eleget a rendőrségi utasításoknak, nem volt hajlandó felmutatni az iratait, és megtagadta, hogy arrébb vigye a tilosban megállított autóját – mondta el később Arad Megyei Rendőrfelügyelőség szóvivője, Madalin Herbei. A szóvivő hozzátette, a segélyhívást fogadó diszpécser is próbálta meggyőzni az engedetlen sofőrt, hogy tegye azt, amit a rendőrök kérnek tőle, ő azonban hajthatatlan volt.

A nőt végül 2490 lejre (190 ezer forint) büntették meg, amiért nem tett eleget a rendőrségi utasításoknak, és nem volt hajlandó igazolni magát. Emellett 30 napra felfüggesztették a vezetői engedélyét is.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán