Tilosban parkoló autó akadályozta egy életveszélyben lévő férfi mentését

Szombathelyen a hétvégén egy életveszélyben lévő férfihez riasztották a mentőket, azok pedig a tűzoltókat, azonban a panelházban, ahol a férfi lakott, egy BMW-s tiltott, sárga jelzéssel is ellátott zónában parkolt – írja a Blikk.

A mentők így csak kicentizve a helyet, a padkára kaptatva tudtak csak a bejárathoz hajtani, a tűzoltóknak azonban nem volt esélyük a bejutáshoz, így gyalog siettek a helyszínre.

A szívbeteg férfihoz édesanyja kért segítséget, a férfit újra kellett éleszteni, de a kórházba szállítás után meghalt.

A tűzoltókat azért hívták a mentők a helyszínre, mert a panelházban a folyosók és a lépcsőházak olyan keskenyek, hogy szinte lehetetlen volt lehozni a férfit a kilencedikről. A tűzoltók emelőkosarával pedig kintről akarták lejuttatni a hordágyat az életmentő műszerekkel. Azonban végül gyalog voltak kénytelenek megoldani a vészhelyzetet.

Az újraélesztett férfit sikerült ugyan a mentőbe juttatni, a parkoló autó miatt viszont a mentőkocsi csak nagyon lassan tudott az úttestre hajtani.

A férfi a kórházba szállítás után meghalt, azt egyelőre vizsgálják, hogy ebben szerepet játszott-e az, hogy a mentésére igyekvők akadályoztatva voltak. A lapnak a Vas megyei rendőrség azt nyilatkozta, szabálysértési eljárás indult az ügyben.

Forrás: https://24.hu/kozelet/2017/12/12/tilosban-parkolo-bmw-akadalyozta-egy-eletveszelyben-levo-ferfi-menteset/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé

    Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé


  • FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben

    FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben


  • Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…

    Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…


  • Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

    Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló


  • Két rendőrt majdnem halálra gázolt,  több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon

    Két rendőrt majdnem halálra gázolt, több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon


  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon


  • Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen

    Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen


  • Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten

    Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten


  • Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben

    Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben


  • Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson

    Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson


  • Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról

    Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról


  • Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett

    Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett


  • 35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón

    35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón


  • 80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton

    80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton