A Tesla távolról belepiszkált a floridai autók agyába, hogy könnyebb legyen elmenekülni az Irma hurrikán elől

A Tesla nagyjából 1-2 millió forintos frissítést küldött ingyen a Floridában lévő Tesla Model S és Model X egy részére, hogy segítsen a tulajdonosoknak biztonságos helyre menniük.

Az elmúlt napokban közel félmillió autós lepte el a Florida környéki autópályákat, nem véletlenül. Vasárnap reggelre érte el ugyanis Floridát az Irma hurrikán, aminek belsejében 295 km/h-s sebességű a széllökés. Nem csoda, hogy a vihar elől menekülők számára minden megtett kilométer, ami távolabb viszi őket az Irmától aranyat ér. Tisztában van ezzel a Tesla is, akik most egy különleges lépésre szánták el magukat.

Az Electrek beszámolója szerint a cégnél távolról belenyúltak a kocsik energiafelhasználásába, ennek köszönhetően pedig kibővült a hatótávolságuk. Egész pontosan a legkisebb akkumulátorcsomaggal szerelt Model S és Model X 60 és 60D szoftverébe piszkáltak bele, így most ezek az autók úgy közlekednek, mintha 75 kWh-s akkumulátor lenne bennük.

© Tesla

A fent említett két típus alapjáraton 210 mérföldes, vagyis 336 km-es hatótávolsággal rendelkeznek. A Tesla frissítésének köszönhetően ez most 30 mérfölddel bővült ki, vagyis mostantól 384 km-t tudnak megtenni egyetlen feltöltéssel.

A hatótávolság kibővítésére egyébként normál esetben is van lehetőség, de ezért a tulajdonosoknak 4500-9000 dollárt (kb. 1,1-2,2 millió forint) kell fizetniük. A különleges helyzetre való tekintettel azonban ezt most minden érintett ingyenesen kapta meg.

  

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170911_tesla_model_s_model_x_irma_hurrikan
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?

    Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?


  • Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen

    Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen


  • Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről

    Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről


  • Évekre börtönbe kerülhet a sofőr, aki miatt Sallai Nóra színésznő és kisfia súlyos balesetet szenvedett

    Évekre börtönbe kerülhet a sofőr, aki miatt Sallai Nóra színésznő és kisfia súlyos balesetet szenvedett


  • Döbbenet, ahogy semmibe veszik az emberek a vasúti átjáró tilos jelzését

    Döbbenet, ahogy semmibe veszik az emberek a vasúti átjáró tilos jelzését


  • Lebüntetőfékezte a Daciat, a Golf sofőrje majdnem beleszállt, de hatalmasat mentett

    Lebüntetőfékezte a Daciat, a Golf sofőrje majdnem beleszállt, de hatalmasat mentett


  • Az első fékezés nélkül rohant neki az ütközéselnyelőnek, a második azt hitte, még befér

    Az első fékezés nélkül rohant neki az ütközéselnyelőnek, a második azt hitte, még befér


  • Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia

    Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia


  • Nagy sebességgel belerohant a BMW-s egy lassan haladó, araszoló autóba az M0-son

    Nagy sebességgel belerohant a BMW-s egy lassan haladó, araszoló autóba az M0-son


  • Szirénázó mentővel ütközött egy autó a XV. kerületben

    Szirénázó mentővel ütközött egy autó a XV. kerületben


  • Sok volt a gáz,”beszállt” a parkolóba egy BMW-s. Nekicsapódott egy parkoló autónak is

    Sok volt a gáz,”beszállt” a parkolóba egy BMW-s. Nekicsapódott egy parkoló autónak is


  • Az ablakon át püfölte a buszsofőrt a rolleres

    Az ablakon át püfölte a buszsofőrt a rolleres


  • Razzia indul jövő héten. Ezt fogják figyelni a rendőrök

    Razzia indul jövő héten. Ezt fogják figyelni a rendőrök


  • Lovak szabadultak el az M5 kivezetőn. Videón a hajsza

    Lovak szabadultak el az M5 kivezetőn. Videón a hajsza


  • Kamionnal ütközést úszott meg egy motoros Csepelen. Óriási szerencséje volt

    Kamionnal ütközést úszott meg egy motoros Csepelen. Óriási szerencséje volt