Tervek készültek a rákoskeresztúri metró vonalára

A 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése után lenne egy leágazás Rákoskeresztúr felé is.

Elkészültek a tervek a 2-es metró rákoskeresztúri szárnyvonalához – írja a Világgazdaság a Rákosmenti Hírek helyi lapra hivatkozva. Riz Levente, a 17. kerület polgármestere a testületi ülésen ugyanis arról beszélt, hogy 2017 novemberében megkapták a tanulmányterveket a tervezőirodától, ebben pedig több alternatíva is szóba került.

Egy éve arról volt szó, hogy a Főmterv tervezési megbízást kapott a 2-es metró (M2) és a gödöllői HÉV (H8) összekötésére, illetve egy új szárnyvonal kialakítására. A tervek szerint az M2 és a H8 az Örs vezér terénél találkozik majd, ahol szintén a föld alá vinnék az állomást. A rákoskeresztúri szárnyvonal kialakításának terve azért merült fel, mert a belvárostól a 17. kerület fekszik a legtávolabb. Az elképzelés szerint a rákoskeresztúri szárnyvonal Rákosfalvánál, a Körvasútnál ágazna ki az akkorra már összekötött M2-es metró és a H8-as HÉV nyomvonalából.

A Világgazdaság most azt írja, a tervezők négy lehetséges alternatívát vizsgáltak, ezek közül három esetben a körvasútsornál, a Rákos-pataknál ágazna le a szárnyvonal, és a Rákos–Hatvan-vasútvonal mentén érné el a 17. kerületet. A negyedik változatban a metró egy kicsit kijjebb, a Sárga rózsa utcánál ágazna le a mostani HÉV-vonalból, a felszínen haladna az Akadémiaújtelepig, ahonnan a 17. kerületben a föld alá vinnék, egészen Rákoskeresztúr-városközpontig.

A lap szerint a tervezők 123-127 milliárdra becsülik a költségeket, de így Rákoskeresztúrról mintegy 32 perc alatt el lehetne jutni a Déli pályaudvarig, 13 perc alatt pedig az Örs vezér teréig.

A lap szerint az építkezés 2020 után indulhatna meg.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20180102_Tervek_keszultek_a_rakoskereszturi_metro_vonalara?s=hk

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit