Térfigyelő rögzítette, hogy kiég egy autó az M0-son,

Néhány nappal ezelőtt az M0-s autóúton egy családi egyterű lehúzódott a leállósávra, miután megállt, nem sokkal később füstölni kezdett a jármű, majd lángra is kapott. Ebben a szomorú helyzetben viszont jó volt látni, ahogy egy kamionos és autósok is azonnal megálltak, hogy megpróbáljanak segíteni a bajbajutottaknak. Azt is fontos megemlíteni, hogy akik megálltak, rögtön a szalagkorláton túl indultak el a lángoló autó felé.

A hatóságokat rögtön értesítették, a Katasztrofavedelem munkatársai pedig bár rövid időn belül kiértek, de már nem tudták megmenteni a járművet.

Az autó teljesen kiégett és még a burkolatban is több százezeres kár keletkezett, így annak nyomainak eltüntetése, majd később a javítása is a szigetszentmiklósi kollégáinkra hárult.

Ha bármikor bajbajutott autóstársakat láttok a pályákon, tegyetek úgy, ahogy a felvételeken is láttátok: ha megálltok, húzódjatok le a leállósáv külső szélére, kapcsoljátok be a vészvillogót, legyetek a szalagkorláton túl és persze legyen mindenkin láthatósági mellény is. Ha nem tudtok megállni, akkor is tudtok segíteni: hívjátok a 112-es segélyhívó számot!

Vigyázzunk egymásra, figyeljünk a többi közlekedőre!

Hirdetés

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Forrás: Magyar Közút
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Taxit rabolt egy férfi a 18. kerületben. Körözik

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Taxit rabolt egy férfi a 18. kerületben. Körözik


  • Nagy területet le kell zárni és ki kell üríteni egy bomba hatástalanításához Budapesten

    Nagy területet le kell zárni és ki kell üríteni egy bomba hatástalanításához Budapesten


  • Ráfutásos balesetekről készült kamerafelvételek, amikből tanulhatsz

    Ráfutásos balesetekről készült kamerafelvételek, amikből tanulhatsz


  • Így próbált gördeszkával hazamenni egy férfi az autópályán

    Így próbált gördeszkával hazamenni egy férfi az autópályán


  • Nem engedték be a tolakodó audist. Ordibált és beköpött a kocsiba

    Nem engedték be a tolakodó audist. Ordibált és beköpött a kocsiba


  • Métereken át vonszolt egy elütött gyalogost a robotaxi. Ötszázmillió forintos bírságot kapott a Cruise

    Métereken át vonszolt egy elütött gyalogost a robotaxi. Ötszázmillió forintos bírságot kapott a Cruise


  • Nem kell börtönbe mennie az ámokfutónak. Bedrogozva menekült a fél városon keresztül

    Nem kell börtönbe mennie az ámokfutónak. Bedrogozva menekült a fél városon keresztül


  • Autóval rongyolt be a helyi boltba a Volkswagen sofőrje

    Autóval rongyolt be a helyi boltba a Volkswagen sofőrje


  • 100 milliós Jaguart tört össze egy mobilozó magyar nő Ausztriában

    100 milliós Jaguart tört össze egy mobilozó magyar nő Ausztriában


  • Ömlenek a gyorshajtás bírságok az új sebességmérőknek köszönhetően

    Ömlenek a gyorshajtás bírságok az új sebességmérőknek köszönhetően


  • Rápréselte olvasónk autóját a szalagkorlátra egy busz az M0-son és meg sem akart állni

    Rápréselte olvasónk autóját a szalagkorlátra egy busz az M0-son és meg sem akart állni


  • Megállt verekedni a terelésben. Újabb gyöngyszemet rögzített a forgalomfigyelő kamera

    Megállt verekedni a terelésben. Újabb gyöngyszemet rögzített a forgalomfigyelő kamera


  • Lehet, hogy nem lesz elég csak bukósisakot viselni a motorosoknak

    Lehet, hogy nem lesz elég csak bukósisakot viselni a motorosoknak


  • Kamera rögzítette a hatalmas balesetet. Ötéves fiút élesztettek újra

    Kamera rögzítette a hatalmas balesetet. Ötéves fiút élesztettek újra


  • Ezt művelte a budapesti taxis, majd volt képe büntetőfékezni is

    Ezt művelte a budapesti taxis, majd volt képe büntetőfékezni is