Taxi elé lökte a férfit a Thököly úton, majd elmenekült a helyszínről

Megöltek egy 66 éves férfit szombat este, miután dulakodás alakult ki Budapest VII. kerületében, a Thököly úton egy kisvendéglő előtt.

Az áldozatot egy taxi elé lökte a férfi, aki elmenekült a helyszínről. A rendőrség jelenleg is keresi az elkövetőt. A helyiek szerint azért nem figyeltek fel a történtekre, mert a hangos veszekedés egy megszokott jelenség a környéken.

Ahogy az Index beszámolt róla, szombat este emberölés történt a főváros VII. kerületében.

A rendőrség január 27-én, 21 óra 40 perckor kapott egy bejelentést, hogy Budapest VII. kerületében, a Thököly úton egy kisvendéglő előtt kialakult dulakodásban egy férfi az úttestre lökött egy másikat, akit elütött egy autó. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Emberölés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást. A rendőrök jelenleg is keresik az elkövetőt, aki elmenekült a helyszínről.

A RTL Híradó úgy tudja, hogy a vendéglőből este fél tíz után küldték ki az embereket, miután záráshoz készülődtek. A két férfi az ajtóban kezdett dulakodni, majd a 66 éves áldozatot egy taxi elé lökte az elkövető. A sofőr a Keleti pályaudvar felé tartott, de nem tudta elkerülni a gázolást.

Hirdetés

A helyszínelés sokáig tartott, így a temetkezési vállalat emberei csak órákkal később vihették el a férfi holttestét. A csatorna úgy tudja, hogy a két férfi nem ismerte egymást. A nyomozók ekkorra több embert is kihallgattak.

A környéken élők közül sokan nyilatkoztak úgy, hogy nem látták a gázolást. Mint mondták, a hangos veszekedés és kiabálás annyira megszokott, hogy már ki sem néznek az utcára.

A balesetet később homokkal próbálták meg eltüntetni, de még vasárnap délelőtt is látszódtak a gázolás nyomai. A tragédia miatt a Thököly úti vendéglő sem nyitott ki a szokott időben.

FRISSÍTÉS:

A BRFK közzétette Facebook oldalán, hogy elfogták az elkövetőt:

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül


  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!


  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt


  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban


  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó