Tanulóvezetőnek ütközött a gyorshajtó

A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a sebességkorlátozás kétszeresét elérő sebességgel, figyelmetlenül végrehajtott sávváltása során előbb egy tanulóautónak, majd egy másik személygépkocsinak ütközött.

A baleset következtében a tanulóautó egy fának csapódott, az abban ülő oktató pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Hirdetés
Ügyészség

A helybéli férfi 2022. október 17-én, délelőtt, Kecskemét egyik négysávos útján – az előírt 30 km/órás sebességkorlátozás helyett – mintegy 55-60 km/óra sebességgel vezette gépjárművét, és a belső forgalmi sávból a külsőbe akart áthajtani. A sávváltás megkezdésekor azonban figyelmen kívül hagyta a külső forgalmi sávban előtte, szabályosan közlekedő tanulóautót.

A férfi azért, hogy a tanulóautóval az ütközést elkerülje, gépjárművét balra kormányozta, azonban sebességtúllépése miatt, azt megakadályozni már nem tudta és mintegy 25-30 km/óra sebességgel hátulról nekiütközött a tanulóvezetőnek, aki emiatt az útpadkán keresztül egy fának csapódott.

Ügyészség
Hirdetés

A vádlott által balra kormányozott autó pedig a belső forgalmi sávban előtte haladó autó bal oldalának ütközött.

A baleset következtében a gépjármű oktató súlyos sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ előírást, amely szerint a sebességkorlátozást jelző tábla esetén az úton a táblán megjelöltnél nagyobb sebességgel haladni tilos.

Az ügyészség a férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni. A rendőrség által a helyszíni szemle során készített képeken a balesetben részes járművek és a tanulóautóról az ütközés következtében leesett tábla láthatók.

Ügyészség
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le


  • Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott

    Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott


  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem


  • Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba

    Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba


  • Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton

    Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton


  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány


  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj


  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott


  • Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen

    Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen


  • Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton

    Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton


  • Traktorral gázolta halálra a feleségét

    Traktorral gázolta halálra a feleségét