Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, az M7-es autópályán, a 105-ös és 103-as km-ek között, Budapest felé, rögtön a VEDA után, 2024.02.25-én, 19:49-kor.
„Egy terepjáró egy buszt büntetett meg reflektorral, miután megelőzte őt.”
– írta meg olvasónk.
Természetesen lehetett előzménye a dolognak, ami persze nem írja felül a pickup sofőrjének tettét. Azt, hogy esetleg mellényúlt, mert index környékén volt a hátsó reflektor kapcsolója, nem tartjuk valószínűnek…
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette tegnap az alábbi felvételt.
Az Erzsébet hídon Buda felé haladt a kamerás autó. Pest irányában gigadugó, ahogy az lenni szokott.
Az egyik percben még minden feltétel adott volt a haladásra, majd a következő pillanatban egy pick-up vágott ki a sorból, azzal a szándékkal, hogy ő bizony megfordul. Igen, az Erzsébet híd közepén.
A hangot inkább lekevertük, mert a magyar nyelv szépségét igencsak megvillantotta a fehér autó sofőrje, akinek emiatt kis híján rommá tört autója.
„Türelmetlen terepjárós záróvonalon kifordul az érkező forgalom elé, két sávban személygépkocsi, buszsávban motoros érkezett.” – írta meg olvasónk.
Olvasónktól kaptuk a fedélzeti kamerája által rögzített felvételt.
Az eset Tatán történt, a laktanya előtti útszakaszon.
” Városban, 50-es tempónál megelőz – szembe forgalomnál – , majd bevágódik az autó elé és erős fékezés mellett padkára kényszerít, aztán fenyegetőzés mellett büntetőfékez.”
– írta meg olvasónk.
A gallytörős teherautó elejének látványa miatt nem tudtuk megállni és megkérdeztük, hogy volt-e valami előzménye a dolognak, mivel elég szürreális látvány, ahogy egy ekkora jármű előtt ilyet művel egy robogós.
„Előzménye nem volt. Rendesen közlekedtünk, friss jogosítványom van és kint a „T” betű. Gondolom azért előzött, mert azt gondolta, hogy a tanuló biztos béna az úton, vagy valami hasonló indokot tudok elképzelni. Apukám mellettem volt, ő sem vett észre semmit. Utolért minket, megelőzött és ezt csinálta.”
– írta válaszul.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
„2021.09.03-án, 9 óra körül, Siklós és Nagyharsány között Nagyharsány felé haladva történt az eset.”
– írta meg olvasónk, akinek fedélzeti kamerája egy olyan esetet rögzített, ami minden közlekedő rémálma.
A pickup sofőrjének fejében elképzelésünk sincs, hogy mi járhatott.
Látszólag komolyabb, lendületes sebességkülönbséget kihasználva szerette volna megelőzni az előtte haladó járművet.
Meg is kezdte az előzést, de olvasónk éppen akkor ért oda a kamerás autóval. Egy másodperc leforgása alatt történt meg majdnem a tragédia.
Szerencsére olvasónk egy kikerülő manőverrel el tudta kerülni az ütközést és nem veszítette el uralmát sem járműve felett.
Teljességgel megmagyarázhatatlan az, ami történt. Nem rosszul mérte fel a távolságot a sofőr, vagy hasonló… és még csak szándékosságot sem lehet feltételezni.
Talán elbambult és egy kerülő manővert szeretett volna végrehajtani, de pont jöttek vele szembe. Fel van adva a lecke. Várjuk az ötleteket…
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az esetet tegnap, azaz 2-án, 9:45-kor a Campona bevásárlóközpont előtt.
” Segítséget szeretnék kérni. Tegnap (09.02. Kb. 9:45, Bp. Campona előtti szakasz) szemtanúi voltunk egy cserbenhagyásos balesetnek, és bár van róla menetrögzìtő kamera felvétel, de túl messze volt a cserbenhagyó autós, és nem látszik a rendszáma.” – írta meg olvasónk.
Hozzátette:
„Tipikus holtteres dolognak tűnt, a pick up áthúzta a kormányt a motorra. Szerencsére a motoros srácnak nem lett nagy baja, de a motorban nagyobb anyagi kár keletkezett, ennek a rendezése miatt meg kellene találni a károkozót.
Természetesen volt kint rendőrség, a felvételt ők is megkapták. A károkozó egy narancssárga Nissan Navara, vagy talán Ford Ranger típusú gépjármű lehet. A felvétel nagy felbontásban, számítógépen jól látszik, sajnos telefonon kevésbé. Köszönöm szépen!”
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Olvasónk annyit írt, hogy tegnap délelőtt rögzítette, kb. 10 óra felé, az M1-M7 bevezetőjén az alább látható képsorokat. Hozzátette, hogy a kamera dátumbélyegzője rossz, ezért takartuk ki a helytelen dátumot.
Gondoljuk végig, hogy mi történhetett…
Feltehetőleg menet közben leeshetett a rosszul rögzített rakomány a pályatest szélén álló fehér pick-upról.
A videón szereplő sofőr megállt és a lehető leggyorsabban, segítség nélkül „megmentette” a rakományt, ami adott esetben súlyos balesetet is okozhatott volna.
Ám ez cseppet sem volt magára nézve biztonságos küldetés, illetve a közlekedésbiztonságot sem emelte túlságosan az az idő alatt, amíg végrehajtotta a küldetést a sofőr.
Nem akarunk nagy megmondók lenni a sztoriban, hiszen nem ismerjük a pontos körülményeket, mégis azt gondoljuk, hogy érdemes látnotok az alábbi felvételt és elméláznotok azon, hogy vajon ilyenkor mi a helyes eljárás…
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Szeretjük a 112press.hu objektív, szakmai – sajnos már megtörtént – balesetekkel foglalkozó cikkeit. Ez, az általuk publikált történet is roppant tanulságos,
ugyanis tökéletesen bemutatja azt, hogy az egyik legnagyobb baleseti faktor a bizonytalanság.
Az utánfutós pick-up sofőrje ugyanis jobbra indexelt, mert sürgősen meg kellett állnia, de közben észrevette, hogy a menetirány szerinti bal oldalon szerencsésebb lenne a rövid kitérő.
„Az osztrák határ felől Szombathely irányába tartott a 89-es főúton egy osztrák rendszámú, utánfutós Ford pick-up. A sofőr Sé közelében szeretett volna egy fél percre megállni,
ezért egy útöbölnél jobbra indexelt és lassított.
Az autót vezető középkorú férfi ekkor észlelte, hogy a menetirány szerinti bal oldali leágazás szerencsésebb lenne a hosszú szerelvénnyel való megállásra. Mivel szemből semmi nem érkezett, ezért balra kanyarodott.
Fotó: 112press.hu
Szemből ugyan semmi nem érkezett, de hátulról viszont igen.
Az utánfutós, lassító járművet egy magyar rendszámú Ford személyautó előzte, ami már a megelőzött jármű elejénél járt.
Hirdetés
A sofőrnek már esélye sem volt elkerülni a balesetet. A személyautó mély árokba csapódott. Az érintett szakaszon 100 km/óra a megengedett sebesség.
Fotó: 112press.hu
A balesetben a személyautó vezetője az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett, a mentők kivizsgálásra kórházba szállították.
A mentés és a műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben az érintett szakaszon. A forgalmat rendőrök irányították.” – írta meg a portál.
Reggel tettük közzé az alábbi videót, amiben egy Ford Ranger Sofőrje acsarkodik egy Opel Vectrát vezető személlyel az M3 bevezető szakasza előtt, a Kacsóh Pongrác úti felüljárón.
Napközben megtudtuk, a rendőrség eljárást indított az ügyben az eredeti felvétel alapján ismeretlen SZEMÉLYEK ellen.
Ez annyiból érdekes, hogy ezek szerint az Opel sofőrjével is el fognak beszélgetni az előzményeket illetően, ami nyilván nem lehet mentség a felvételen látható közúti veszélyeztetésre.
Mivel itt vélhetőleg egy büntetőjogi és nem szabálysértési esetről van szó (közúti veszélyeztetés), ezért a rendőrségnek az eljárás lefolytatásának érdekében ki kell nyomoznia azt, hogy ki vezette a Fordot, illetve adott esetben az Opelt.
Ez a videó is azt bizonyítja, hogy mennyire veszélyes, ha valaki nem tartja be a kellő követési távolságot, ami egy kamion esetében természetesen jóval nagyobb, mint egy személyautónál, ugyanis a fékútja sokkal hosszabb – olvasható az origo.hu-n
Mint írják:
A kamerás teherautó sofőrje későn vette észre, hogy megállt előtte a forgalom a külső sávban, és már nem tudott időben megállni, így felöklelte az útjába kerülő kocsikat.
Hatalmas mentést mutatott be a fehér pickup sofőrje viszont:
bizony ő kapta volna a legnagyobb ütést hátulról, ha nem néz bele az utolsó pillanatban a visszapillantóba, és nem vált sávot, hogy elkerülje a kamion halálos csókját.
Szerencsére a balesetben mindössze egy ember sérült meg könnyebben.
Itthon szerencsére nem sűrűn találkozunk olyannal, hogy egy pickup hátulján is emberek foglalnak helyet, de bizonyos országokban, így például Thaiföldön is előfordul, hogy így közlekednek, annak ellenére, hogy ezt törvény is tiltja.
A dolog rendkívül veszélyes, nem is kezdjük el sorolni miért, hiszen a videóban látottak után mindenre választ kapunk.
Teszteltük a Ford ráncfelvarrott, duplakabinos pickupját, ami jóval többet nyújt egy „munkásautónál”.
A Ford Ranger Wildtrak már külsőre is megvesz bárkit.
Álomszép kék színben, 18 colos fekete felniken siklik a „szörnyeteg”. A szintén fekete kiegészítők pedig igazi vad megjelenést kölcsönöznek az autónak.
Az 5359 milliméter hosszú, 1850 milliméter széles, 1815 milliméter magas, és 2083 kilogramm száraz súlyú Ranger igazán tekintélyt parancsoló monstrum az utakon.
Benne ülve hatalmas a biztonságérzetünk, hiszen jóval magasabban ülünk, mint egy átlag személyautóban.
Munkagép elegáns köntösben
A Wildtrack felszereltség jelenti a plafont ebben a kategóriában a Fordnál és szerintünk jobb is a megjelenése, mint a kicsit talán már túl sok krómmal díszített Limitednek.
Belül bőr ülések és több helyen apró dizájn elemek. Itt emelném ki, az ajtónyitóba rejtett kéken világító kis ledet, mely járó motornál pirosan világít, ha nyitva az ajtó.
A beltérben sok helyen alkalmaztak bőrt ez segít elfelejteni, hogy valójában egy „teherautóban” ülünk és amolyan prémium autós érzetet sugall.
Középen egy 8 colos érintőkijelző található a kormány mögötti analóg műszeregység helyett pedig egy osztott TFT kijelzőt találunk.
Bár 5 személyes, szerintünk leginkább négy felnőtt fér el kényelmesen az autóban.
Sárosan az igazi
Tesztalanyunkat egy 3.2 literes 5 hengeres dízelmotor hajtja, mely egy 6 sebességes automata váltóval van felszerelve. A motor hangja szerintünk egészen kellemes, a fülkében ülve is jó hallgatni. Hidegen viszont erősen megmutatja a tipikus dízel hangot.
Maximális teljesítménye 200 LE, maximális forgatónyomatéka pedig 470 Nm.
Az autóban nem kell szégyenkeznünk akár öltönyben sem, de azért igazán a munkában és a terepen érzi jól magát.
Természetesen 4×4 hajtással rendelkezik, a váltó melletti kapcsoló segítségével pedig tudunk kapcsolni a hátsókerék-, összkerék-, illetve összkerék hajtás felezővel funkciót, valamint a zárható hátsó differenciálmű gombját is itt találjuk.
Az autóban olyan extrákat találhatunk, mint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, táblafelismerő rendszer, lejtmenetszabályzó, vészfékasszisztens, borulásgátló, parkoló radar és természetesen van benne tempomat is.
Összegzés
A Ford Ranger Wildtrack szerintünk tökéletes választás, amolyan mindenesnek tekinthető autó. A külcsín miatt egyből magára vonzza a tekinteteket és tekintélyt parancsolóan gördül végig bármilyen úton, ugyanakkor nem kell megriadnunk akkor sem, ha sárban kell vele dagonyáznunk.
Teszteltük a Ford Rangert, ami leginkább egy Monster Truck-ra hajaz. Ha tetszett, iratkozz fel csatornánkra. Kövess minket itt is: https://facebook.com/bpiautosok.hu Köszönjük a helyszínt a Kecskeméti birizdokart.hu-nak. Köszönet Ferencz József (FITTIKÉM)-nek a műsorvezetésért. Köszönjük Támogatóinknak: https://www.gyertyakovacs.hu/ http://www.suzuki-fot.hu/ http://emaki.hu/ Köszönet a LAMAX akciókameráért: https://emaki.hu/ Budapesti Autósok Közössége – 2019. https://www.bpiautosok.hu Track: Umpire – Gravity (feat.
Nem elég, hogy a szerencsétlen pickupos egy olyan baleset részese volt, ahol a vétkes fél elmenekült a helyszínről, még egy másik autó is telibe verte az autópályán keresztbe állt autóját.
Szinte hihetetlen, de senki sem sérült meg komolyabban.
Azt azért hozzá tennénk, hogy ilyen esetben nem ártott volna, ha megfelelő távolságban kihelyezik az elakadásjelző háromszöget, ami pont az ilyen balesetek elkerülését hivatott szolgálni.
After getting rear-ended by a hit-and-run driver, a truck on a Toronto highway was smashed by a second car whose driver apparently didn’t notice the damaged vehicle. A nearby tow truck driver caught the incident on his dashcam, and shared the footage
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.