Címke: #bódult

  • FOTÓK: Bedrogozva okozott balesetet a fiatal férfi, majd a rendőrségről távozva még aznap újra balesetet szenvedett

    FOTÓK: Bedrogozva okozott balesetet a fiatal férfi, majd a rendőrségről távozva még aznap újra balesetet szenvedett

    A debreceni rendőrök bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt indítottak eljárást a 21 éves fiatal férfival szemben.

    Anyagi káros baleset helyszínéhez riasztották a debreceni rendőröket 2022. február 15-én 12 óra körül. A Faraktár utcán egy piros lámpánál álló Citroenbe hajtott bele hátulról egy Mercedes. A balesetben senki nem sérült meg, azonban a Mercedest vezető fiatal férfi összefüggéstelenül beszélt, szemmel láthatóan bódult állapotban volt. Az alkoholszonda ugyan negatív eredményt mutatott, azonban a kábítószer gyorsteszt már pozitív értéket jelzett.

    Az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra a nyíregyházi lakost, ahol a jogosítványát bevonták, meghallgatását követően pedig eljárást indítottak vele szemben. Ugyanezen a napon 17 óra körül újabb balesetről érkezett bejelentés. A 4-es számú főúton, Debrecen és Bocskaikert között egy személyautó fának hajtott.

    Mint kiderült, a 21 éves fiatal a kapitányságról való távozását követően úgy döntött, hogy jogosítvány nélkül beül az autójába és Nyíregyháza felé veszi az irányt.

    A 230. kilométerszelvényben elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és egy fának csapódott. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, az elsődleges orvosivélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

    A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt indított büntetőeljárást a fiatal férfival szemben.

    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
    Forrás: police.hu
  • VIDEÓ: Bódult állapotban menekült a rendőrök elöl egy autós, majd leparkolt és beszaladt egy idegen házba, ott fogták el

    VIDEÓ: Bódult állapotban menekült a rendőrök elöl egy autós, majd leparkolt és beszaladt egy idegen házba, ott fogták el

    Soroljuk: bódultan vezetett az eltiltás hatálya alatt, a közlekedés szabályait többszörösen megsértette, továbbá menekülés közben egy idegen házba szaladt be. A rendőrök őrizetbe vették az ároktői sofőrt.

    2020. december 9-én 8 óra körül figyeltek fel a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei egy szabályt szegő autó sofőrjére Mezőcsáton. A rendőrök hang- és fényjelzésére azonban nem állt meg a férfi, sőt egy alkalommal lassított, megállt, majd mégis továbbhajtott.

    A férfi később egy zsákutcába kanyarodott be, ott megállt egy számára idegen ház előtt, ahová beszaladt. A rendőrök itt elfogták a férfit, és előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra.

    A eljárás során beszerzett adatok szerint a 28 éves ároktői férfi eltiltás hatálya alatt vezetett, több pontban megszegte a KRESZ szabályait, továbbá a vele szemben alkalmazott drog gyorsteszt pozitív értéket mutatott.

    A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vette a férfit, továbbá járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított vele szemben büntetőeljárást.

    Hirdetés

     

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Extasyt és kannabist is fogyasztott mielőtt volán mögé ült, majd autójával letért az útról és felborult

    FOTÓK: Extasyt és kannabist is fogyasztott mielőtt volán mögé ült, majd autójával letért az útról és felborult

    Szerencsére nem ölt meg senkit az a 27 éves fiatal, aki kábítószer hatása alatt, bódultan ült volán mögé.

    Pincehelyen autózgatott egy 27 éves férfi, de mielőtt a volán mögé ült extasyt és kannabiszt is fogyasztott – adta hírül a rendőrség. A fiatal a kábítószerek hatása miatt nem tudott az útra és a vezetésre koncentrálni, így letért az útról, majd autójával az oldalára borulva állt meg.

    A férfi könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, de ami hatalmasabb szerencse, hogy felelőtlenségével nem ölt meg senkit. Reméljük soha többet nem lesz lehetősége volán mögé ülni….

    Hirdetés

    Forrás: Magyar Rendőrség


    MEGOSZTOM: