Sztrókja miatt nem tud megjelenni a bíróságon, ezért egyelőre elmarad M. Richárd tárgyalása

Ahogyan arról mi is beszámoltunk a Dózsa György úti halálos baleset egyik okozója, M. Richárd még decemberben lett rosszul. A sajtóban először a halálhíre kezdett terjedni, ám később ezt a férfi volt élettársa cáfolta. M. Richárd sztrókot kapott, azonnal mentőt hívtak hozzá és súlyos állapotban szállították el a szombathelyi rácsok mögül a Berettyóújfaluba telepített rabkórházba.

A Borsnak a férfi ügyvédje azt nyilatkozta, hogy sztrókja miatt M. Richárd bal oldala kezdetben teljesen lebénult, állapota javul, de lassú felépülés előtt áll. A három és fél évnyi fogházbüntetését töltő M. Richárd még mindig a Hajdú-Bihar megyei rabkórházban van.

Állapota miatt a férfi jelenleg képtelen megjelenni a bíróságon, ezért egy másik, folyamatban lévő büntetőperében is elmaradnak a tárgyalások.

Az ügyvéd egyébként kiemelte, hogy a védencét illető eljárás is roppant aggályos.

„Egy stroke esetén az első óra a legfontosabb, egyértelmű, hogy minden ilyen pácienst a lehető legközelebbi egészségügyi intézménybe szállítanak, Richárddal azonban a szombathelyi kórház helyett egészen Berettyóújfaluig zötyögtek” – magyarázta Dr. Jován

Hirdetés

 


KAPCSOLÓDÓ:

Sztrókot kapott a börtönben M.Richárd


Forrás: Bors
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem


  • Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba

    Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba


  • Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton

    Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton


  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány


  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj


  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott


  • Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen

    Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen


  • Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton

    Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton


  • Traktorral gázolta halálra a feleségét

    Traktorral gázolta halálra a feleségét


  • Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták

    Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták


  • A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel

    A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel


  • Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé

    Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé