Szombattól nehezebben kaphatnak jogosítványt a szívbetegek

A hivatásos jogosítvánnyal rendelkezők holnaptól nem kaphatnak jogosítványt, illetve az egészségügyi alkalmasságuk nem hosszabbítható meg, amennyiben beültetett defibrillátorral vagy szívműködést segítő eszközzel rendelkeznek. Az úrvezetőknél ez nem kizáró ok, feltéve, hogy a betegségüket eredményesen kezelték.

A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló, 1992-ben hozott rendeletet úgy módosította az emberi erőforrások minisztere, hogy lényegesen kibővítette a szóba jöhető szívbetegségek körét – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent Emmi-rendelet módosításából.

Az egészségi alkalmasság minimum követelményeit és az egészségi alkalmasság elbírálásának szempontjait tartalmazó melléklet negyedik része foglalkozik a szív- és érrendszeri betegségekkel. Ez jelenleg nagyon szűkre szabott, de a módosítás szombati hatálybalépése után lényegesen kibővül.

Jelenleg az 1. alkalmassági csoportra (ide tartoznak a motorkerékpár, a traktor és a nem hivatásos személyautó vezetők) vonatkozó előírások a következők: egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani súlyos szívritmuszavarban szenvedők esetében vagy nyugalmi állapotban vagy érzelmi hatásra bekövetkező angina pectoris esetén. Az egészségi alkalmasság csak kardiológus szakorvos véleményének ismeretében állapítható meg szívritmus-szabályozó készülékkel élő vagy szívinfarktuson átesett kérelmező esetén – írja a napi.hu

A hivatásos járművezetőknél (ők a 2. egészségügyi csoport) a vizsgálatot végzőnek mérlegelnie kell azokat az 1. alkalmassági csoport esetében felmerülőkön túli járulékos kockázatokat és veszélyeket, amelyek erre a csoportra vonatkozó meghatározás által érintett járművek vezetésével járnak.

Új szabályok vonatkoznak az 1. csoportra. A  következő szív- és érrendszeri betegségek fennállása esetén az egészségi alkalmasságot csak szakorvosi vélemény ismeretében és akkor lehet megállapítani, ha a kérelmező betegségét eredményesen kezelték:

  • defibrillátor beültetése vagy cseréje, illetve megfelelő vagy nem megfelelő defibrillátor sokk;
  • szívkoszorúér-bypass műtét;
  • szívátültetés;
  • szívműködést segítő eszközök használata.

A felsorolás azonban ennél jóval hosszabb, de az laikus számára értelmezhetetlen. Laikus számára is kérdés, hogy mit jelent az előbbi esetekben az „eredményes kezelés” megfogalmazás.

Szintén az 1. csoportnál maradva: egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani a szívelégtelenség NYHA IV. stádiumában és a szívbillentyűzavar aorta-visszaáramlásnál (de a felsorolás itt is hosszabb).

A 2. alkalmassági csoportnál egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani – egyebek mellett – a következő szív- és érrendszeri problémák (betegségek) fennállása esetén:

  • defibrillátor beültetése;
  • szívelégtelenség: NYHA III. és IV. stádiumában,
  • a szívműködést segítő eszközök esetén.

A módosító rendeletben az idegrendszeri betegségek felsorolása is kiegészül újabbakkal.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/szombattol_nehezebben_kaphatnak_jogositvanyt_a_szivbetegek.654765.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel