Szombaton rendezik meg a VI. Volkswagen találkozót a Hungaroringen

2017. szeptember 23-án szombaton kerül megrendezésre a VI. Volkswagen találkozó, a helyszín pedig nem más, mint a Hungaroring.

Az eseményen a márka szerelmeseinek szinte kötelező, de természetesen a program szervezői szeretettel várnak minden autóimádó vendéget.

A Hungaroring Paddock részén felállított nagyszínpad előtti rész kizárólag a Golfokról szól majd, melynek eddigi generációit a szakmai zsűri által kiválasztott 300 modell fogja képviselni.

A márka többi modelljét a Hippifaluban illetve külön szekciókban lehet majd megcsodálni.

A számtalan izgalmas hazai autó mellett gyári különlegességekkel, valamit színes programokkal, koncerttel és tombolával várják a szervezők a rendezvény résztvevőit. Lesz például vezetéstechnikai tréning, modellenkénti felvonulás, lehetőség nyílik off-road és gokart vezetésre is. Az egész napos programokat este a Wellhello koncertje koronázza meg, ezt követően pedig kisorsolásra kerül a nyereményjáték győztese, aki egy VI-os Golf boldog tulajdonosa lehet.

A rendezvény hivatalos honlapja: http://www.volkswagen-talalkozo.hu/

Fotó:az esemény hivatalos honlapjáról

 

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón


  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában