Szeptember 1-jétől újra járható lesz az M0-Deák Ferenc híd

Ahogyan azt korábban ígérték 2021. szeptember 1-jétől a nyáron alkalmazott forgalomterelés megszűnik, a Deák Ferenc hídat újra birtokba vehetik a közlekedők.

A hírt, aminek valószínűleg sokan fognak örülni, Bóna Zoltán országgyűlési képviselő videóüzenetben jelentette be közösségi oldalán. Az elmúlt hetekben, hónapokban és években a sokak közlekedését nagyban megnehezítette az M0-s felújítása, illetve azon túl az M0-s Nagy-Duna hídjának a folyamatos lezárása és a tereléssel járó sávszűkítés.

„Szeretném Önöket reménység szerint örömmel tájékoztatni arról, hogy az illetékesekkel való egyeztetés után az a döntés született, hogy szeptember 1-jével a híd mindkét oldala felszabadul, és az eredeti állapot visszaadásra kerül a közlekedők számára.” – olvasható a képviselő posztjában

„Jelesül Budáról a Csepel-sziget irányába négy sávon, a Csepel-sziget irányából Buda felé, három sávon közlekedhetünk, természetesen a halásztelki felhajtó megnyitásával együtt” – tette hozzá.

Hirdetés

 

Forrás: Facebook


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett