Szándékosan gyorsított, miközben előzték, majd kiszállt „okoskodni”


Egy videó, három egymástól független eset.

Az első incidens Budapesten, a X. kerületben, a Gergely utcában történt 2026. január 28-án.

Az előttem lassabban, kb. 38-45 km/h-val haladó autót szerettem volna megelőzni. Több autós is kikerülte már. Ahogy elkezdtem az előzést, ő rágyorsított majd nem engedte, hogy megelőzzem. Ezek után kiszállt az autóból, és oda jött észt osztani, így inkább elhajtottam. Ezután utolért a lámpánál és ordibált.
A KRESZ tiltja, hogy ha előznek minket, akkor azt akadályozzuk, illetve feltartani sem szabad a forgalmat, hisz megállt az autójával az út közepén, hogy nekem ‘okoskodjon’.

– fűzte az esethez a felvétel beküldője.


A második felvétel egy korábbi, nyári esetet rögzít az M7-esen, május 17-én. A képsorokon egy megpakolt teherautó látható, amelynek a körülmények miatt esélye sem volt időben megállni. A beküldő szerint a legszerencsésebb forgatókönyv valósult meg:

A teherautó nem lökte át őket a szembejövő sávba. Nehéz nem belegondolni, mi történt volna akkor, ha a két teherautó közé egy személyautó szorul be.


A harmadik eset egészen friss, 2026. február 2-án történt.

Egy négytagú család tartott hazafelé Budapestre az M7-esen, enyhe forgalomban. A 135-ös lehajtó előtt éppen egy kamiont előztek, amikor a belső sávban szemből feltűnt egy Ford.

A sofőr elmondása szerint a rendszámot nem látta, a videón sem kivehető egyértelműen, ugyanakkor bízik benne, hogy az autópálya kamerái rögzítették az esetet. „Imádkoztunk, hogy ne okozzon balesetet!!” – írta meg a beküldő.

Szándékosan gyorsított, miközben előzték, majd kiszállt „okoskodni”

Egy videó, három egymástól független eset. Az első incidens Budapesten, a X. kerületben, a Gergely utcában történt 2026. január 28-án. „Az előttem lassabban, kb. 38-45 km/h-val haladó autót szerettem volna megelőzni. Több autós is kikerülte már. Ahogy elkezdtem az előzést, ő rágyorsított majd nem engedte, hogy megelőzzem.

MEGOSZTÁS