Hirdetés

Gondolkodtató
Szakszerűtlen segítségnyújtásból így lett halálos baleset
Szakszerűtlen segítségnyújtásból így lett halálos baleset
Hirdetés

Egy elakadt munkagépet próbált egy másik munkagéppel vontatni egy férfi Dévaványán. Engedélye nem volt a gép kezelésére és egy elhasználódott kötelet használt, ami elszakadt. Az elakadt jármű vezetője beszorult a két gép közé és életét vesztette. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Dévaványa külterületén, egy állattartó telepen 2020. október 12-én délelőtt elakadt egy munkagép.

A vezetője szólt a szomszédos telephelyen dolgozó ismerősének, hogy segítsen. Korábban többször kihúzta már a gépét, amikor elakadt, ezért újra megkérte erre.

Egy elhasználódott kötéllel kötötték össze a két járművet, ami elszakadt. Kétszer összekötötték, majd amikor harmadjára is elszakadt, a vontatott munkagép vezetője kiszállt, újra megpróbálta összekötni, de beszorult a gépek közé. A férfit súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba, ahol még aznap este meghalt.

A neki segíteni próbáló férfinek nem volt engedélye a munkagép vezetésére, és a munkahelyi vezetője sem tudott arról, hogy átmegy vele a szomszédos telephelyre.

Hirdetés

A Szarvasi Rendőrkapitányság az 57 éves férfit halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésével gyanúsítja.

A rendőrség a büntetőeljárás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. június 21-én továbbította az ügyészségre.

Forrás: police.hu
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés