Szabálytalan kerékpárost ütött el egy autós Szombathelyen

Lassítás és körültekintés nélkül hajtott a szabálytalan kerékpáros az autós elé. Gyakran közlekednek szabálytalanul a biciklisek azon a szakaszon – tudta meg a 112press.

Mint írják, a Pozsony utcából akart jobbra kanyarodni a Zanati útra egy Suzuki vezetője. A sofőr jobbra nézve nem látott gyalogost, balról pedig sem kerékpáros, sem gépjármű nem érkezett, ezért megkezdte a manővert. Ekkor érkezett tempósan jobbról, szabálytalanul a kerékpáros, aki lassítás nélkül akart áttekerni az úton.

Az éppen elinduló Suzuki fellökte a biciklist, az asszony pedig arccal az aszfaltra zuhant és megsérült.

Az autó vezetője elmondta, hogy részben felelősnek tartja magát a balesetért, mivel nem számított a nagy sebességgel, menetiránnyal szembe közlekedő kerékpárosra, de azt is hozzátette, hogy a biciklisnek a saját érdekében is lassítania kellett volna, hogy meggyőződjön arról biztonságos-e az áthajtás a kereszteződésen.
Hirdetés
A 112press tudósítója közben beszélt a helyszínen egy másik, hasonlóan szabálytalanul közlekedő kerékpárossal is, aki elmondta, hogy

azért ezen az oldalon közlekedik, mert az utca végére a Tescoba tart, a városból kivezető oldalon viszont a Zanati út közepén megszűnik a kerékpársáv.

Ezen kívül a Zanati úti aluljárónál csak a belváros felé tartó oldalon van biztonságos kerékpáros átjáró, emiatt sokan azt használják mindkét irányba és ezután már nem kelnek át az út túloldalára.
Forrás: 112press

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya