Szabályosan haladt, szemből tarolták le: súlyos baleset érte Bardóczky Kornélt a férfi teniszválogatott szövetségi kapitányát


Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya – közölte a Magyar Tenisz Szövetség.

A tájékoztatás szerint a szakember szenteste, Szadán közlekedett szabályosan a saját sávjában, amikor egy másik jármű szemből, kivédhetetlenül frontálisan az autójának ütközött.

A szövetség közleménye szerint a mentők és a tűzoltók úgy nyilatkoztak: szinte csodával határos, hogy Bardóczky Kornél saját lábán tudta elhagyni az autót. Ennek ellenére nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és állapota miatt még több napig kórházi ellátásra szorul.

A Veresegyházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület beszámolója alapján a balesetet feltehetően okozó sofőrt feszítővágó segítségével kellett kiszabadítani a roncsból. Később kiderült, hogy az illető alkoholt fogyasztott, mielőtt volán mögé ült.

  • MEGA PARA AZ M0-SON: nagy tempónál pördült meg

    Egy pillanaton és a gyors reakción múlt, hogy olvasónk, a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az M0-s egyik felhajtóján. A felvételt készítő autós már jó ideje irányjelzővel jelezte besorolási szándékát, amikor a legbelső sávból egy másik jármű előtte próbált meg átsorolni egészen a legkülső sávba.

MEGOSZTÁS