Súlyosan megsérült a rolleres, akit elütött egy autós tegnap a Hungária körúton

A BudapestKörnyéke.hu információi szerint az autós péntek délután a Hungária körút zuglói oldalán, a középső sávban haladt az Árpád híd felé. A Mogyoródi úti jelzőlámpás csomópontban zöld jelzést kapott, de megállt, mert a Mogyoródi út felől egy megkülönböztető jelzést használó jármű érkezett. Miután az elhagyta a kereszteződést, az autós is tovább hajtott, ám addigra valószínűleg már pirosra váltott a jelzőlámpája – ezt a rendőrök majd a köztéri kamerák felvételeiből fogják kideríteni-.

Ezzel egy időben a gyalogosoknak zöldre váltott a jelzőlámpa és ekkor érkezett a Stefánia út felől, a gyalogátkelőn egy 25-30 év körüli fiú egy rollert hajtva, azaz szabálytalanul.

A Mercedes vezetője egy villanyoszlop takarása miatt nem vette észre a rollert, így autója bal elejével fékezés nélkül elütötte. A rolleres fiú a motorháztetőre csapódott, majd a belső sávba zuhant, mivel nem viselt bukósisakot, súlyosan megsérült, eszméletét vesztette.

A mentőszolgálat szakemberei hosszú ideig próbálták stabilizálni az állapotát, ehhez levágták a ruhadarabokat is róla, majd mintegy háromnegyed óra múltán, továbbra is eszméletlen állapotban szállították kórházba.

Fotó: GK BudapestKörnyéke.hu

A Mercedes vezetője nem sérült meg a balesetben. A Hungária körút Árpád híd felé tartó sávjait a mentés és a helyszínelés idejére lezárták, a forgalom az 1-es villamos pályáján haladhatott.

Forrás: BudapestKörnyéke.hu / Fotók: GK
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt