Hirdetés

Gondolkodtató
Súlyos kijelentés: 20 éven belül vége az autózásnak
Súlyos kijelentés: 20 éven belül vége az autózásnak
Hirdetés

A hagyományos értelemben vett autós közlekedésnek már meg vannak számlálva a napjai. És nem akárki mondja ezt.

Mostanság egyre többet hallani az önvezető és tisztán elektromos meghajtású járművekkel kapcsolatos fejlesztésekről, így sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon meddig közlekedhetnek még az utakon a jelenleg használatos autók, és mikor veszik át a hatalmat a robotautók? Most megérkezett a válasz, még pedig egy iparági körökben nagyon is elismert személytől.

A többek közt a General Motorsnál, a Fordnál és a BMW-nél is vezető pozíciókat betöltött Bob Lutz azt nyilatkozta, hogy az autózásnak, a jelenleg általunk ismert formájában 20 éven belül egyértelműen vége lesz. „Több száz évig lóval közlekedtünk, az elmúlt mintegy 120 esztendőben pedig az autó volt az elsődleges közlekedési eszközünk. Most azzal kell szembenéznük, hogy az autókat hamarosan fel fogják váltani a szabványosított önvezető modulok” – vélekedik Lutz.

Emberünk szerint 15-20 év múlva már ki lesznek tiltva az utakról a sofőr által vezetett járművek, az emberek túlnyomó többsége pedig az Uber és hasonló cégek által üzemeltetett autonóm közlekedő modulokkal fog eljutni egyik helyről a másikra. Az emberi beavatkozást igénylő régi járművekkel várhatóan csak elzárt területeken, egyfajta petrolhead rezervátumokban lehet majd közlekedni.

Lutz ezen túlmenően úgy véli, hogy a tradicionális autógyártók néhány évtizeden belül meg fognak szűnni, mert az autókat váltó modulok szinte teljesen egyformák lesznek, egyik sem tapad majd jobban a kanyarokban és egyik sem lesz gyorsabb az egyenesekben a többinél.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171108_sulyos_kijelentes_20_even_belul_vege_az_autozasnak

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés