Hirdetés

Gondolkodtató
Súlyos balesetet okozott a gyorshajtás miatt. Ez a jogsijába fog kerülni.
Súlyos balesetet okozott a gyorshajtás miatt. Ez a jogsijába fog kerülni.
Hirdetés

A vádirat szerint a férfi 2020. december 30-án a személygépkocsiját Esztergom lakott területén kívül, a 1117-es számú úton vezette.

Az útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség a 70 km/óra. A sofőr a menetiránya szerinti jobb irányú kanyarívben  a megengedett sebességhatárt túllépve 95-100 km/óra közötti sebességgel haladt, amely miatt a jármű stabilitását vesztette.

Fotó: ugyeszseg.hu

A sofőr bal irányba történő kormányzással kísérelt meg korrigálni, azonban a jármű átsodródott a bal oldali, ellentétes forgalmi sávba, ahol a sértett közlekedett autóval. A sértett fékezett, és jobbra kormányzott, azonban a sodródó  jármű előtt megállni nem tudott, a két gépkocsi összeütközött, a vétlen jármű az út melletti füves területre sodródott.

A baleset következtében a vétlen sofőr 5 hét alatt gyógyuló kéztörést szenvedett el.  A balesetet okozó férfi a személygépkocsija jobb első ülésén utast szállított, aki 8 napon belül gyógyuló koponyazúzódást szenvedett.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a bűncselekmény elkövetését beismerő elkövetővel szemben pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltás büntetést szabjon ki.

Hirdetés

Fotó: ugyeszseg.hu

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés