Stop táblát hagyott figyelmen kívül – halálos balesetet okozott


Halálos kimenetelű közlekedési baleset ügyében emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség egy román férfi ellen, aki tavaly októberben Hajdúnánáson okozott tragédiát.

A vádirat szerint a vádlott autóval közlekedett a városban, amikor egy kereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta a tiltó jelzéseket, és megállás nélkül behajtott az útkereszteződésbe.

Ott összeütközött a szabályosan érkező másik járművel. Az ütközés olyan erejű volt, hogy mindkét autó a vízelvezető árokba csapódott.

A baleset következtében a vétlen sofőr a helyszínen életét vesztette. Az ügyben a Hajdúnánási Rendőrkapitányság folytatott nyomozást.

  • ELÉ ESETT A MOTOROS, ÁTHAJTOTT A MOTORON a Minivel Budaörsön

    Egy olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette azt a balesetet, amely a Budaörsi úton történt. Az ütközés után a motor métereket csúszott az aszfalton. A felvételt beküldő sofőr így mesélte el a történteket: „Én mentem egy sárga Minivel Budaörs főútján, amikor egy motoros kolléga megcsúszott és beesett a sávomba.

Az ügyészség a román állampolgár ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, és azt indítványozta, hogy a bíróság 2 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélje, valamint ugyanennyi időre tiltsa el a járművezetéstől.

MEGOSZTÁS