Sorra ütik el a gyalogosokat – megszólalt a rendőrség

Az elmúlt 24 órában csak Győr-Moson-Sopron megye területén 4 gyalogost ütöttek el – írja a Police.hu.

Csütörtökön este Győrben csúszott bele egy autós a zebrába, mert későn vette észre, hogy valaki éppen átkel rajta. A gyalogos a motorháztetőre majd az útra esett, nyolc napon túli sérülésekkel szállították kórházba.

Mosonmagyaróváron csütörtök délután szintén gyalogátkelőnél ütöttek el valakit, sérülései súlyosak.

Sopronban két gyalogost is elütöttek: egyiküket kanyarodás közben, a másikukat a zebrán. E két esetnek egy 8 napon túli és egy súlyos sérülés lett a vége.

Ebből is látszik, hogy hiába ad a rendőrség olykor triviálisnak tűnő tanácsokat, sokan nem fogadják meg ezeket és nem számolnak a megváltozott útviszonyokkal-olvasható a napi.hu oldalán

Íme néhány tanács:

  • Mindig vezessünk körültekintően, tartsuk tisztán a gépjármű fényszóróit, világító eszközeit, szélvédőit és cseréljük ki az elöregedett ablaktörlő lapátot.
  • A jármű féktávolsága a hőmérséklet, a leesett csapadék és az útviszonyok függvényében akár többszörösére is megnőhet, ez meghatározza a közlekedési baleset elkerülésének lehetőségét.
  • Legyünk türelmesek az úttesten lassabban áthaladó gyalogosokkal, biztosítsuk biztonságos átkelésüket és várjunk, amíg a gyalogos átér az úttesten.
  • A csúszós útburkolaton a gyalogosok és a kerékpárosok bizonytalanabbul közlekednek, jobban koncentrálnak a megcsúszás és az elesés elkerülésére és ez akár el is terelheti, vagy megoszthatja a figyelmüket, s kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, például a közeledő járművekre.
  • Vigyázzunk a gyalogosok testi épségére, mert csapadékos időben, valamint erős, csípős szélben az is jól megfigyelhető, hogy a gyalogosok igyekeznek mielőbb „fedél alá”, azaz védett helyre kerülni, ezért nem minden esetben körültekintőek, nem feltétlenül a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kelnek át, vagy rosszul mérik fel az érkező járművek sebességét. Esőben, vagy sűrű hóesésben még a kinyitott esernyő is korlátozhatja a gyalogosokat a látásban.
  • Késedelem nélkül reagáljunk, ha a gyalogos szabálytalanul – nem elsőbbségi helyzetben – haladna át az úttesten. A gyalogátkelőhelyek megközelítése során legyünk körültekintőek!
  • Fokozott óvatossággal közlekedjünk a bevásárlóközpontoknál, a vasúti pályaudvarok, az autóbusz-megállók, valamint az iskolák, sportlétesítmények és nyugdíjas otthonok közelében!

Címlapkép: Police.hu

Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/sorra_utik_el_a_gyalogosokat_megszolalt_a_rendorseg.652195.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben