Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt

Korábban állami támogatással lehetett megvenni a családi egyterűeket, most azonban sokat eladásra kínálnak – amit a jelek szerint nem követ a kereslet. – írja az Origo.

2019. július 1-től igényelhettek a három vagy több gyermekkel rendelkező nagycsaládosok állami támogatást legalább hétüléses új autó vásárlására, 2,5 millió forint értékben (ami a jármű vételárának legfeljebb felét tehette ki).

Ez a fajta kedvezmény 2022. december 31-én megszűnt, a program korai szakaszában vásárolt járművek pedig – a hároméves eladási tilalom lejártával – jó ideje megjelentek a magyar használtpiacon. Ám a továbbértékesítés során újabban sokan azt tapasztalhatják, hogy nehezen találnak vevőt, amit a Használtautó.hu adatai is alátámasztanak: a 7-9 személyes járművekre az előző évhez képest 15 százalékkal esett vissza az érdeklődés.

Hirdetés

E jelenség okai szerteágazóak: túlkínálat lehet kialakulóban, magas az árszint, illetve néhányan az állami támogatási program újraindulására várhatnak. Emellett a további szempontokra, például a kategóriát korábban domináló egyterűek (MPV-k) népszerűségvesztésére is felhívja a figyelmet Matas Buzelis, a carVertical kommunikációs vezetője: „a SUV-ok és crossoverek iránt erős a kereslet, kezdik kiszorítani a hagyományos karosszériaformákat a piacról; még az ikonikus Renault Espace is ilyen formát öltött, holott eredetileg MPV-ként került piacra.

A Peugeot 5008 is hasonló átalakuláson ment keresztül.” A szakértő szerint sokszor a hétszemélyes, testesebb egyterűek fenntartási költségeivel sem barátkoztak meg  a tulajdonosok, és rájöttek, három gyermekkel mégis gazdaságosabb – és divatosabb – lehet egy könnyű, ötüléses kocsiba átülni.

– foglalta össze a portál.

Nagy sláger volt a nagycsaládosoknál a Dacia Lodgy:

Borítókép: Tamás Zsolt
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!


  • A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós

    A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós


  • Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son

    Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son