Sokan a világért sem akarták volna kiengedni a bajba került sofőrt az M0-s belső sávjából

Szerencsés, de ugyanakkor elgondolkodtató eseményt rögzített a Magyar Közút kamerája.

„Nemrég az M0-s autóúton a belső sávban megállt egy műszaki hibás jármű.

Az autós telefonos segítséget kért, a rendőrségi diszpécser pedig nagyon helyesen jelezte neki, hogy vegyen fel láthatósági mellényt és minél előbb menjen ki a szalagkorlát mögé, nehogy baja essen. Szerencsére pont annyira belassult a forgalom, hogy nem lett baja, bár pár autós azért neccesen kerülte ki. Az útellenőri szolgálatunk is azonnal a helyszínre sietett és az autóssal együtt gyorsan kivitték a leállósávra a járművet és így a forgalmi akadály is megszűnhetett.

– írta meg a Magyar Közút.

Köszönjük azoknak az autósoknak, akik türelmesen és figyelmesen vezettek, hogy ezt biztonságosan megoldhatta a kollégánk – tették hozzá.

Sajnos a videón az is megfigyelhető, hogy többen nem engedték át a bajba került férfit, hogy biztonságosan ki tudjon menni a szalagkorláton kívülre.

Hirdetés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton

    80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton


  • Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó

    Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó


  • Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa

    Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa


  • Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest

    Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest


  • A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat

    A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat


  • Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon

    Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon


  • Megszüntetné Karácsony a zöld rendszámos autósok ingyenes parkolását is. Új parkolási „rendszerváltó csomagot” nyújtott be

    Megszüntetné Karácsony a zöld rendszámos autósok ingyenes parkolását is. Új parkolási „rendszerváltó csomagot” nyújtott be


  • Túl olcsónak tartják a parkolási díjakat Budapesten. Szerintük 44-55%-os díjemelés lenne ideális

    Túl olcsónak tartják a parkolási díjakat Budapesten. Szerintük 44-55%-os díjemelés lenne ideális


  • Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat

    Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat


  • Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost

    Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost


  • Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény

    Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény


  • Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?

    Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?


  • Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr

    Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr


  • Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál

    Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál


  • Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt

    Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt