Sok ponton megváltozik a KRESZ

Folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése, a projekten félszáz szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet dolgozik. A javaslatok között szerepel a gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele, valamint a közlekedésoktatás bevezetése az általános iskolákban. – írta meg az Index.

Kétnapos szakmai fórumon vitatja meg a KRESZ megújítását az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), amely a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-vel egyeztet az ügyben.

A megbeszélés keretében ötven szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával mérik fel a közúti közlekedésben részt vevő hivatásos vagy civil szereplők elvárásait, gyűjtik össze a tudományos, szakmai vagy érdekképviseleti szervezetek javaslatait, valamint azonosítják a főbb problémaköröket.

Az ÉKM a korábbiakban 12 szakmai szervezettől 381 javaslatot gyűjtött össze, amelyek mintegy harmada koncepcionális alapokat érintett. Ez világossá tette, hogy a szabályozás átfogó megújítására van szükség.

A minisztérium közölte, a megújításra tett javaslatok között szerepel

Hirdetés

A kijelölt gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele, valamint a járművekre vonatkozó műszaki szabályok felülvizsgálatának és aktualizálásának kérdése.

Szó esett arról is, hogy a közlekedésre való felkészítésben a gépjárműoktatás mellett

Nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a közlekedésoktatásnak, nevelésnek, már az általános iskolákban is.

A minisztérium úgy fogalmazott, hogy a KRESZ az állampolgárok körében legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály, ezért kiemelten fontos, hogy a megújításakor olyan gyakorlatias szabályozás szülessen, amelynek középpontjában a biztonságos közlekedés áll, és amely növeli a közlekedésben részt vevők szabálykövető magatartását.

Hirdetés

A szakmai fórumon Mayer András, a KTI ügyvezetője kiemelte, a hatékony és gyakorlatias szabályozás kialakításához a kulcs a közös gondolkodásban rejlik, az egyes szakterületeknek azonban komoly felelőssége van abban is, hogy az elvárásokból mindenki számára előnyös szabályrendszer szülessen.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium képviseletében a fórumon Bói Loránd közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár és Kerékgyártó János közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár vett részt.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek