Soha nem volt még olyan idős a magyarországi járműállomány, mint jelenleg

A magyarországi járműállomány még soha nem volt olyan idős, mint jelenleg, és a tendencia további romlását vetíti előre a használt autók árának várható növekedése – hívja fel a figyelmet a Das WeltAuto az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Idézik a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait, amely szerint 2021 végére 15 év fölé nőtt a forgalomban lévő személygépkocsik átlagos kora Magyarországon. Az autóállomány öregedése erőteljes, négy és fél év alatt egy évvel idősödött – emelik ki -, 2017 júniusában ugyanis még 14 év volt a járművek átlagos kora. A magyarországi utakon futó autók között a FIAT-ok átlagéletkora a legmagasabb, 16,9 év, ezt követik a Volkswagenek átlagosan 16,6, az Opelek 16,5 évvel.

Az öreg autók tulajdonosai már kevésbé törődnek a karbantartással, a magyar utakon így gyakran korszerűtlen, rendkívül elhanyagolt járművek közlekednek – mutatnak rá a közleményben.

Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója kifejtette: ezek az autók öt éven belül használhatatlanná válnak, vagy gazdasági totálkárosok lesznek, mert nagyon sokba kerül az olcsón vásárolt, öreg autók tisztességes rendbehozatala. A Das WeltAuto várakozásai szerint egyelőre nem is javul a helyzet, a piac ugyanis nem tud frissülni. Már csak azért sem, mert a külföldről importált járművek több mint 60 százaléka öreg. A tavaly használtan behozott 132 205 autó 63 százaléka 2012 előtt készült. Eközben pedig továbbra is dübörög a használt autók piaca Magyarországon, tavaly csaknem 820 ezer jármű cserélt gazdát.

A piac frissülését jelentősen akadályozza, hogy az elmúlt két évben az új autók gyártási és kiszállítási ideje jelentősen megnőtt az autógyártóknál a koronavírus-járvány következtében kialakult globális chiphiány miatt.

Hirdetés

Ez a használt autók árára is óriási hatást gyakorolt, a népszerű modellek akár 15 százalékkal is drágultak 2021-ben, amit sokan már nem tudtak megfizetni, így idősebb járművel kell beérniük. Egyes elemzők szerint csak 2024-re állhat helyre az új autók piaca, eközben a használt autók ára tovább nőhet 2022-ben Magyarországon, és ezzel a forgalomban lévő személyautók átlagos kora is – jelezték a közleményben.

A Das WeltAuto a Volkswagen konszern márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használt autó üzletága, amely 30 márkakereskedésből álló értékesítői hálózattal rendelkezik. A teljes hálózat 2021-ben 7442 gépkocsit értékesített Magyarországon.

Forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal

    Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal


  • Magához tért Sallai Nóra

    Magához tért Sallai Nóra


  • Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár

    Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár


  • A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik

    A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik


  • Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son

    Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son


  • Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót

    Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót


  • Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason

    Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason


  • Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent

    Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent


  • 47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten

    47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten


  • Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány

    Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány


  • Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje

    Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje


  • Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek

    Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek


  • Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban

    Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban


  • Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek

    Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek


  • Bent ragadt a vasúti átjáróban az autós, jött a vonat…

    Bent ragadt a vasúti átjáróban az autós, jött a vonat…