Soha nem volt még olyan idős a magyarországi járműállomány, mint jelenleg

A magyarországi járműállomány még soha nem volt olyan idős, mint jelenleg, és a tendencia további romlását vetíti előre a használt autók árának várható növekedése – hívja fel a figyelmet a Das WeltAuto az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Idézik a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait, amely szerint 2021 végére 15 év fölé nőtt a forgalomban lévő személygépkocsik átlagos kora Magyarországon. Az autóállomány öregedése erőteljes, négy és fél év alatt egy évvel idősödött – emelik ki -, 2017 júniusában ugyanis még 14 év volt a járművek átlagos kora. A magyarországi utakon futó autók között a FIAT-ok átlagéletkora a legmagasabb, 16,9 év, ezt követik a Volkswagenek átlagosan 16,6, az Opelek 16,5 évvel.

Az öreg autók tulajdonosai már kevésbé törődnek a karbantartással, a magyar utakon így gyakran korszerűtlen, rendkívül elhanyagolt járművek közlekednek – mutatnak rá a közleményben.

Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója kifejtette: ezek az autók öt éven belül használhatatlanná válnak, vagy gazdasági totálkárosok lesznek, mert nagyon sokba kerül az olcsón vásárolt, öreg autók tisztességes rendbehozatala. A Das WeltAuto várakozásai szerint egyelőre nem is javul a helyzet, a piac ugyanis nem tud frissülni. Már csak azért sem, mert a külföldről importált járművek több mint 60 százaléka öreg. A tavaly használtan behozott 132 205 autó 63 százaléka 2012 előtt készült. Eközben pedig továbbra is dübörög a használt autók piaca Magyarországon, tavaly csaknem 820 ezer jármű cserélt gazdát.

A piac frissülését jelentősen akadályozza, hogy az elmúlt két évben az új autók gyártási és kiszállítási ideje jelentősen megnőtt az autógyártóknál a koronavírus-járvány következtében kialakult globális chiphiány miatt.

Hirdetés

Ez a használt autók árára is óriási hatást gyakorolt, a népszerű modellek akár 15 százalékkal is drágultak 2021-ben, amit sokan már nem tudtak megfizetni, így idősebb járművel kell beérniük. Egyes elemzők szerint csak 2024-re állhat helyre az új autók piaca, eközben a használt autók ára tovább nőhet 2022-ben Magyarországon, és ezzel a forgalomban lévő személyautók átlagos kora is – jelezték a közleményben.

A Das WeltAuto a Volkswagen konszern márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használt autó üzletága, amely 30 márkakereskedésből álló értékesítői hálózattal rendelkezik. A teljes hálózat 2021-ben 7442 gépkocsit értékesített Magyarországon.

Forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban


  • A farmosi Jason Statham ablakokat szállított

    A farmosi Jason Statham ablakokat szállított


  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon


  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le


  • Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott

    Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott


  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem