Sínekre hajtott a szirénázó mentőautó, de lecsukódott a sorompó – videó

A sorompó már épp csukódott, amikor a mentőautó felhajtott a sínekre. Kihajtani viszont már nem tudott az átjáróból.

Ha az orosz autós videók a közúti balhékról, verekedésekről és ittas vezetésről szólnak, akkor a lengyelekről lassan elmondhatjuk, hogy az ő „specialitásuk” a vasúti sínekre hajtani akkor, amikor épp jön a vonat. Ott volt például az a furgon, ami egyértelműen tilos jelzésnél hajtott a sínekre, vagy a lengyel kamionos, aki Csehországban akart gyorsabb lenni a közeledő szerelvénynél. Sajnos nem sikerült, a vonat úgy ment át a kamionon, mint kés a vajon. Ezúttal ismét Lengyelország volt a helyszín.

Az egyik térfigyelő kamera vette fel, ahogy a lecsukódó sorompónál hajtott a sínekre egy szirénázó mentőautó, ám kijutni már nem tudott onnan. Mivel a sorompót nem akarta kitörni, így nem sok választása maradt, mint ott várakozni.

 

Azt nem tudni, a vonat vezetője hogyan szúrta ki, hogy baj van, – lehet, hogy rádión szóltak neki oda –, de az tény, hogy sikerült megelőznie a balesetet azzal, hogy megállt, majd nagyon óvatosan haladt el a jármű mellett – a mentőautó pedig le tudott húzódni annyira, hogy ne legyen (nagy) baj.

 

Kérdéses persze, hogy mennyire volt jó ötlet a sínekre hajtani. Egyfelől érthető módon a legkevésbé sem, ám mivel egy megkülönbözőtető jelzést használó mentőautóról volt szó, valószínűleg a legrövdebb időn belül a kórházba – vagy a helyszínre – kellett volna érnie.

 

Ettől persze kevésbé lesz érthető, hogy a záródó sorompónál miért gondolta a sofőr, hogy át fog jutni.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171228_vasuti_atjaro_mentouato_video

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek