Síneken, majd a temetőben is folytatta a menekülést a Mercedes sofőrje Budapesten

A közlekedési szabályokra fittyet hányva, forgalomból kivont kocsijával menekült a rendőrök elől egy vezetéstől eltiltott autós Budapesten.

Ámokfutásának az vetett véget, hogy valamennyi kereke defektet kapott, amikor a villamossíneken próbált egérutat nyerni.

Ekkor sem adta fel, gyalog menekült tovább a temetőn keresztül, végül a közeli vasútállomáson fogták el.

A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei június 6-án délután a Lakatos úton figyeltek fel egy autóra, amely úgy közlekedett, hogy a nyilvántartás szerint kivonták a forgalomból.

A rendőrök a volánnál ülő férfit is felismerték, akiről tudták, hogy el van tiltva a járművezetéstől. A járőrautó fény- és hangjelzését használva próbálták megállásra bírni, de az autós menekülni kezdett, több piros lámpán és záróvonalon áthajtva a Sibrik Miklós felüljárón át

Hirdetés

a kőbányai Új Köztemető felé vette az irányt. Ott a Kozma utcán a villamossínekre hajtva próbált meglépni az őt követő rendőrök elől, ezt már az abroncsai sem bírták, és 60 méter után elakadt. A sofőr a kocsiból kiugorva a temetőn keresztül gyalog menekült tovább, végül a mintegy két kilométerre lévő Rákos vasútállomáson fogták el.

A 41 éves M. Mihályt a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki. A tilos jelzéseken áthaladás miatt összesen 455 ezer forint közigazgatási bírságot és 56 előéleti (büntető)pontot szabtak ki rá, valamint szabálysértési eljárások indultak vele szemben a további veszélyes közlekedési manőverek miatt is.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon