Sikerült újraéleszteni a férfit, akinek motorozás közben állt meg a szíve

A férfi lassan haladt a motorjával, majd szemtanúk szerint a feje oldalra csuklott, majd eldőlt a járművel – írta meg a 112press

Mint írják, Vasszilvágy felől Acsád irányába tartott egy Honda motorkerékpár, amikor a szemtanúk elmondása szerint a lassan haladó motoron balra bicsaklott a férfi feje és eldőlt a motorral majd mozdulatlan maradt. Az eset után többen is azonnal a motoros segítségére siettek és egy éppen arra közlekedő autós is megállt. Sajnos hamar kiderült, hogy a férfinek nem voltak életjelei, ezért azonnal megkezdték a civilek újraélesztést, közben pedig értesítették a hatóságot.

Az újraélesztést az elsőként helyszínre érkező baleseti helyszínelő folytatta, majd a kiérkező mentők vették át a nehéz munkát.

Hirdetés

Az újraélesztés sikerrel járt és a férfit állapotának stabilizálása után a Markusovszky kórházba szállították.

A balesetet feltehetőleg szívmegállás okozta.

Forrás: 112press
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz