Sérült gyereket hagyott az autóban egy rendőrök elől menekülő zalai társaság

Három ember ellen emeltek vádat Zalában, mert rendőrök elől gépkocsival menekülve balesetet szenvedtek, majd elfutottak és magára hagytak az autóban egy sérült gyereket – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Pirger Csaba közölte: egy 22 éves gyenesdiási férfi január 22-én éjjel, Hévízen jogosítvány nélkül vezetett autót A járműben egy 19 és egy 20 éves társa, valamint egy kiskorú fiú is helyet foglalt. Amikor a sofőr észrevett egy rendőrautót, felgyorsított, hogy a kijárási tilalom miatti intézkedést elkerülje, de egy kanyarban átsodródott a szemközti sávba, majd egy betonoszlopot kidöntve állt meg.

Az ütközés után a felnőttek elmenekültek, magára hagyva a fiút, aki – mint kiderült – nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Hirdetés

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a sofőr ellen segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, két társa ellen ugyanennek vétsége miatt emelt vádat, a rendőrök pedig a jogosítvány hiánya és más szabálysértések miatt indítottak eljárásokat ellenük.


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül