Segíts havi 3.000 Ft-tal, hogy folytathassuk!

Köszönjük, hogy mellettünk állsz és támogatod közös céljainkat!

Ez önkéntes, havi támogatás a BpiAutósok.hu sajtótermék részére. Nem jár érte konkrét ellenszolgáltatás, csupán a működésünket támogatod vele. Magasabb, egyszeri összeggel itt tudsz minket támogatni.


Senki sem érti, ez a baleset miért történt – ön mire tippel?

Az alábbi felvétel egy bangkoki autópályán készült, ahol látszólag rendben halad a forgalom, nem sokkal később viszont egy kamion okoz balesetet.

Az autókba szerelt fedélzeti kameráknak köszönhetően sokszor látni igen furcsa baleseteket, amikről nehéz eldönteni, hogy miért történtek. Az alábbi, Bangkokban készült felvétel azonban még a sokat látott autósokat is próbára teszi.

Az egész eset furcsasága, hogy a fedélzeti kamera képe szerint semmi olyasmi nem történt, ami az egészet kiválthatta volna. A felvételen jól látni, ahogy az egyébként átlagosnak mondható forgalom minden tagja rendben megy az úton, amikor egyszer csak a középen lévő teherautó valamiért „bebicskázik”. Ezzel el is találja az egyik mellette haladó autó hátsó részét, szerencsére azonban az utána érkező épp meg tudott állni.

A videó alapján úgy tűnik, nem volt olyan útakadály a teherautó előtt, ami fékezésre és kitérésre kényszerítette volna. A felvételen azonban jól látszik, hogy a pótkocsi féklámpája kigyullad, majd a kamion azonnal jobbra fordul. A Carscoops szerint mechanikai hibára utaló jelet sem látni rajta.

Talán otthon felejtette a mobilját?

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170726_kamion_baleset_video_bangkok
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen finanszírozó szervezet. Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!